Belföld

Újra elindítja gyakornoki programját a 24.hu!

Szeptember 20-áig várjuk azoknak a jelentkezését, akik szeretnének velünk dolgozni.

Célunk az idén is az, hogy pályázatunkon olyan fiatal kollégákat találjunk, akik később sikeresen integrálódhatnak az ország egyik legnagyobb hírsite-jának szerkesztőségébe. Az első öt kör résztvevői közül Ács AnnaBényi Andrea, Dienes GábrielHorváth JúliaHrabéczy SomaŐsze András, Papp AtillaStéger Dávid, Ürmös Dániel és Varga Zsuzsa ma már a szerkesztőség tagja.

Minden rovatunk nyitott a programban, azaz a politika, a gazdaság, a pop/kultúra, a sport, a techvilág, a tudomány, a fotózás és a videózás, azon belül ezúttal a közösségi médiás tartalomgyártás iránt érdeklődőket egyaránt várjuk.

Kiemelten keresünk a gazdaság iránt érdeklődő pályakezdőket, illetve olyanokat, akik nyitottak a közösségi médiára optimalizált tartalomkészítésre, rövid videók kitalálására, gyártására, az ezekben való szereplésre.

Mutatjuk a részleteket.

Három kategóriában várjuk a pályázatokat az alábbi instrukcióknak megfelelően.

Szöveg

A csomagban ott kell lennie a jelölt önéletrajzának, amelyben rögzíteni kell, hogy sorrendben a 24.hu melyik két rovatában dolgozna legszívesebben a jelentkező. A küldeménynek tartalmaznia kell három új, a pályázatra írt cikket. (Korábban megjelent szövegeket nem fogadunk el.) Írott szövegek esetében

  • egy szabadon választott témában és alannyal készült interjút (legfeljebb 10 ezer karakter),
  • egy szabadon választott eseményről készült hírösszefoglalót (maximum 3000 karakter),
  • valamint egy szabadon választott szöveget (riport, tudósítás, publicisztika, maximum 7500 karakterben) várunk.

Fontos: a pályázatot jeligével kell ellátni.

Tehát: az egyik fájl a jelölt önéletrajza, a másik fájlban pedig ott vannak a szövegek. Ez utóbbiban nem szerepelhet a szerző neve, csakis egy jelige, amelyet az önéletrajzban is szerepeltetni kell.

Fotó

A pályázathoz csatolni kell a jelölt önéletrajzát és az elmúlt két évben készült fotóiból összeállított .pdf formátumú portfóliót, mely minimum 20, maximum 30 képet tartalmaz, és átfogó képet ad a pályázó vizuális látásmódjáról.

Emellett be kell nyújtani egy legfeljebb 8-10 képből álló fotósorozatot is. A sorozat témája nincs megkötve, a felvételek bármilyen eseményen készülhettek az elmúlt egy évben.

Videó / social media tartalomgyártó

Legyél a 24.hu 9:16-os arca! Olyan pályakezdőket keresünk, akik otthonosan mozognak a közéleti témákban, képben vannak a TikTok, az Instagram és a YouTube shortok világával, és szívesen vesznek részt rövid, közösségi médiára optimalizált videók kitalálásában, elkészítésében, és szívesen szerepelnek a kamera előtt.

A csomagban ott kell lennie a jelölt önéletrajzának, ezenkívül a jelentkezéshez egy szöveges fájlt is mellékelni kell, mely a jelölt pályamunkáira mutató publikus, nem lejáró linkeket tartalmazza.

Pályamunka:

  • kreatív bemutatkozó videó, maximum másfél percben,
  • a 24.hu tetszőlegesen választott cikkét közérthetően és ötletesen összefoglaló, legfeljebb háromperces videó.

A pályamunkákat minden esetben 9:16-os formátumban várjuk.

Hova, hogyan és mikor kell küldeni a pályamunkákat, CV-t, egyéb dokumentumokat?

A pályázati feltételeknek száz százalékban megfelelő pályázatokat fogadjuk el. Bármelyik területre jelentkezés esetén ezt a jelentkezési formot kitöltve juttatható el a hivatalos pályázat.

A pályázat beküldési határideje: 2026. szeptember 20.

A programot aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, jellemzően végzős egyetemistáknak, valamint felsőfokú végzettséggel rendelkező pályakezdő fiataloknak kínáljuk.

Hogyan döntünk?

A zsűri a pályázatok közül kiválasztja a legígéretesebbeket, a kiválasztott pályázókkal szóban is beszélgetünk, és e két kör alapján választunk legfeljebb nyolc jelöltet. A programba bekerülőknek vállalniuk kell, hogy a három hónapos gyakornoki időszakban legalább heti 16 órát a szerkesztőségben töltenek.

A szöveges zsűri tagjai: Benke Ágnes, Bita Dániel, Jankovics Márton, Pető Péter. A fotós zsűri tagjai: Csóti Rebeka, Farkas Norbert. A videós zsűri tagjai: Bánszegi Rebeka, Nyárai Gerzson, Pál Zsombor.

Mit ajánlunk?

A november elején kezdődő három hónapos program teljes időtartamában mentor segíti a kiválasztott jelöltek munkáját, fejlődését. A mentorok személye attól függ, hogy a kiválasztottak érdeklődése melyik rovat felé vezeti őket. A gyakornokok fizetést is kapnak a nálunk töltött három hónap alatt.

Aki szeretne kicsit mögé látni, hogyan dolgozunk mi, annak mutatjuk szerkesztőségi dokumentumfilmünket, amely a 2022-es választási felkészülés időszakát dolgozza fel:

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik