Cikkünk frissült.
35 éves, 2061-ig tartó kaszinókoncessziót kapott a Garancsi Istvánhoz köthető CAI Hungary Kft. a soproni kaszinó üzemeltetésére – írta meg az MFOR.
A hatályos törvények szerint a megbízható szerencsejáték-szervezővel nyilvános pályázat kiírása nélkül is megköthető a szerződés, így nyilvános pályázatra nem is volt szükség. A koncesszió eddig is a CAI Hungary Kft.-hez tartozott, akik az új szerződés értelmében ezután is gyakorolhatják a jogokat.
A Tisza-kormány korábban jelezte: felülvizsgálják a kaszinókoncessziókat, miután az előző kormány egymás után osztottak ki a milliárdokat érő koncessziókat a választás előtti hetekben többek között Szegeden, Győrben, Miskolcon, Pécsen, Nyíregyházán, Sopronban és Debrecenben.
Vannak köztük 2061-ig szóló szerződések, a kedvezményezettek között politikai szereplők is vannak, így volt kormánytagig is el lehet jutni
– mondta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter az egyik júniusi kormányszóvivői sajtótájékoztatón.
A volt nemzetgazdasági miniszter döntésének megfelelő koncessziós eljárást a Nemzeti Koncessziós Iroda folytatta le. A soproni kaszinó üzemeltetéséhez szükséges működési engedélyt pedig a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) adta ki. Az SZTFH önálló, kormánytól és minisztériumoktól független, központi költségvetési szabályozó szerv. Többek között a dohánykereskedelmet, a szerencsejáték-piacot, a bírósági végrehajtást és a felszámolói névjegyzéket felügyeli, valamint ellátja a koncessziós feladatokat.
