Belföld

Megszavazhatja az iskolakezdési támogatást az Országgyűlés kedden

Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával folytatódik a parlament rendkívüli ülése kedden. A képviselők több jelentős ügyben is dönthetnek, köztük a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás bevezetéséről.

Kivételes eljárásban tárgyalhatják és el is fogadhatják az iskolakezdési támogatás bevezetéséhez szükséges törvénymódosítást – írja az MTI.

A javaslat szerint 100 ezer forintos támogatás járna többek között a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülőknek, a tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermeket nevelő családoknak, az egyedülálló szülőknek, valamint az árvaellátásban részesülő tanulóknak.

Közmédia és uniós források is napirenden

A képviselők dönthetnek a Közszolgálati Közalapítvány megszüntetéséről és a Független Közmédia Testület létrehozásáról szóló javaslatról is, amely az új közszolgálati médiaszervezet alapjait teremtené meg.

Több, az uniós források lehívásához kapcsolódó törvénymódosítás is az Országgyűlés elé kerül. Ezek érintik a közösségi közlekedés átalakítását, új közlekedési szervezetek létrehozását, valamint államháztartási szabályok módosítását is.

Az akkumulátor-újrafeldolgozók szabályozása is változhat

Megkezdődhet a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatallal kapcsolatos költségvetési módosítás vitája. A tervek szerint az új hivatal önálló fejezetként jelenne meg a központi költségvetésben.

Emellett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaráról szóló törvény módosítását is tárgyalják, amely nagyobb felügyeleti jogkört adna a szakminiszternek a köztestület működése felett.

Napirendre kerül a veszélyhelyzethez kapcsolódó átmeneti szabályok módosítása is. A javaslat eltörölheti azt az előírást, amely szerint az akkumulátor-újrafeldolgozó üzemek helyszínét miniszteri rendeletben jelölik ki.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik