Pálinkás Szilveszter százados kabinetfőnök-helyettes lesz közvetlenül Ruszin-Szendi Romulusz mellett – jelentette be az új honvédelmi miniszter.
Ruszin-Szendi elmondta, hogy soron kívül előlépteti Pálinkást. A honvédelmi miniszter meg is fogja fenyíteni a századost, és eljárásokat indít ellene amiatt, hogy „előzetes jelentés nélkül állt a nyilvánosság elé, és mondta el a saját szemszögéből a honvédség helyzetét”, ugyanis a szabályok mindenkire vonatkoznak. Azt is megjegyezte, hogy Pálinkás nem érte állt ki, hanem a katonákért, az állomány méltóságáért és becsületéért. Hozzátette még, hogy a százados az interjú megjelenése előtt értesítette őt.
Pálinkás Szilveszter korábban a hadsereg arca volt több kommunikációs kampányban, majd a választás előtt egy Telexnek adott interjúban kitálalt a honvédség állapotáról.
A százados a választás óta többször feltűnt Ruszin-Szendi Romulusz oldalán, például a honvédelmi minisztériumnál a számára adott katonai tiszteletadáskor is egyenruhában tisztelgett előtte.
