Belföld

Ábécésorrendben rúgtak ki 1700 dolgozót a dunai vasműből

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

A dunaújvárosi dunai vasművet üzemeltető egyik cég, a Dunarolling Dunai Vasmű Kft. június 23-án, egyetlen nap alatt 1700 dolgozót bocsátott el – tudta meg a Telex Magyar Zoltántól, a Vasas szakszervezet helyi elnökétől.

Az érdekképviseleti vezető a portálnak elmondta:

a munkavállalókat abc-sorrendben, óránkénti turnusokba osztották be a felmondások átadására, de már az első időpont után kialakult egy 20 perces csúszás, amely a nap végére 3 órássá duzzadt.

A Telex azok után kereste meg a szakszervezetet, hogy hétfőn a Magyar Hang megírta: elkezdődött a dunai vasmű felszámolása, és egyetlen nap alatt 1700 embernek mondtak fel a Dunarolling Dunai Vasmű Kft. nevű utódcégnél. A Magyar Hang szerint a felszámolás alatt álló Duna Rollingért két befektető jelentkezett: egy kínai és egy cseh vállalat.

Az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt., Magyarország egyik legnagyobb acélipari vállalata már hosszú évek óta súlyos pénzügyi problémákkal küzdött. A cég működése során jelentős adósságokat halmozott fel, és nem tudta teljesíteni a pénzügyi kötelezettségeit. Emellett a globális acélpiac változásai, az energiaárak emelkedése és a versenyképesebb külföldi gyártók megjelenése is hozzájárult a nehézségekhez.

2024 októberében a Dunarolling Dunai Vasmű Kft., amely a Dunaferr egyik utódcége, nem rendezte határidőre tartozásait, ami felszámolási eljáráshoz vezetett. A felszámolást az ISD Power Kft. kezdeményezte, amely a Dunaferr korábbi leányvállalata volt.

Frissítünk!

Délután a kormány közleményben reagált a hírre, mely a következő mondattal kezdődik: Gyurcsány Ferencék ukrán-orosz kézbe adták a Dunaferrt, amit a brüsszeli szankciók tönkretettek. Később arról írnak, hogy felkészültek arra, hogy a Dunaferrt elhagyó dolgozóknak átképzési lehetőséget és támogatást nyújtsanak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik