Belföld

Leállították a Holavonat.hu-t, miután Lázár János támadni kezdte

Lázár János elkezdte támadni a Facebookon a Holavonat.hu-t, amelyet azután indítottak el, hogy a MÁV leállította a pillanatnyi forgalmi helyzet bemutatására szolgáló Vonatinfót.

Az építésügyi és közlekedési miniszter szerint a Holavonat egy adathalász oldal, amely a robotjai segítségével „a MÁV járatinformációs oldaláról, az Emmáról szedi össze (a felhasználási feltételek megsértésével lopja el) az információkat. Ezzel – mint egy túlterheléses támadás – az Emma működését, ezáltal a MÁV utastájékoztatását nehezítik meg, vagy lehetetlenítik el”.

A politikai haszonért a magyar vasutat (és vasutasokat!) fikázó, fanatikus tisza-aktivisták és a fanatikus hobbivasutasok vonatfigyelő oldala a legveszélyesebb az utastájékoztatásra,

állította Lázár, aki szerint a MÁV informatikusai „meg fogják védeni az igazi utastájékoztató rendszert”, azt ugyanakkor nem írta, hogy ehhez az utasok hogyan fognak tudni hozzáférni.

Lázár bejegyzésére reagált Vitézy Dávid, aki azt írta:

Miniszter úr, ez a mai posztod példátlanul szánalmas lett – az utasokat nem az új vonatkövető oldaltól kell megvédeni, hanem tőled, az ámokfutó, vasútromboló minisztertől. Úgy viselkedsz, mint aki megpróbálta betiltani az időjárás-jelentést, és most azon dühöng, hogy az emberek mégis megtudták, hogy süt a nap.

A Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője hozzátette, hogy a miniszter nem csak hogy nem tudott enyhíteni a vonatközlekedés válságán, de még mélyítette is azt.

A beígért klímás pótlóbuszok sehol sincsenek, az utasokat a vonatok a porba leborítják Rákosrendezőn, a budapesti elővárosi vonatokon ma az utasokat sosem látott zsúfoltság fogadta a döntésed nyomán vidékre küldött motorvonatok miatt – amik aztán pisiszüneteket kell tartsanak, mert nem bírja a WC-jük a távolsági közlekedést. A balatoni közlekedés minden hétvégén összeomlik,

emlékeztetett Vitézy, majd hozzátette: itt az ideje, hogy Lázár bocsánatot kérjen minden utastól és vasutastól, és lemondjon.

Frissítünk!

Cikkünk megjelenése után a Holavonat.hu oldalát leállították, az oldalra következő üzenetet tették ki a felhasználóknak címezve:

“Lázár János miniszter úr egy korábbi facebook posztjában azt állította, hogy túlterheléses támadást intézünk az EMMA rendszere ellen, valamint felszólított arra, hogy az utastájékoztatás szolgáltatásának akadályozását szüntessük be. Lázár János kijelentéseivel nem értünk egyet, mi sem adatot nem loptunk (hiszen kizárólag nyilvános adatokat jelenítettünk meg), valamint túlterheléses támadást sem hajtottunk végre, hiszen az adatokat percenként maximum egyszer kértük le. Ezen kívül semmilyen politikai motivációnk sem volt az oldal elkészítésében, magunkat hobbivasutas informatikusoknak tartjuk. Mindezek ellenére, a politikai retorziók elkerülése érdekében az oldal leállítása mellett döntöttük.

Köszönjük az utóbbi egy napban küldött pozitív visszajelzésket, javaslatokat!

Viszlát, és kösz a halakat!”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik