A Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz mint gyülekezési hatósághoz június 17-én megérkezett Budapest Főváros főjegyzőjének bejelentése a 2025. június 28-án megtartani kívánt önkormányzati rendezvényről, amelyre a főpolgármester korábban Budapest Pride néven utalt. A BRFK megállapította, hogy tartalma alapján a bejelentés a gyülekezési jogról szóló 2018. évi LV. törvény hatálya alá tartozik, ezért annak megfelelően bírálja el, közölték.
A Fővárosi Önkormányzat hétfőn jelentette be, hogy a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal partnerségben rendezi meg a Budapesti Büszkeség rendezvényt, a Budapest Pride-ot. A szervezők elképzelése szerint az önkormányzati rendezéssel pontot lehet tenni az esemény megrendezése körüli jogi vitákra, mivel az nem tartozik a gyülekezési törvény hatálya alá.
A Fővárosi Önkormányzat a rendőrség közlésére reagálva tudatta: nem tett a gyülekezési törvény szerinti bejelentést, így jogszerűen nem indulhatott a gyülekezési törvény szerinti eljárás sem.
Budapest Főváros Önkormányzata semmilyen, a gyülekezési törvény szerinti egyeztetésen nem vesz részt. Megrendezi viszont a Budapest Büszkeség rendezvényt június 28-án, amely azt ünnepli, hogy a nemzet fővárosa szabad, a szabadságot és a szerelmet betiltani nem lehet
– közölték.