A tüntetőknek kedd este sikerült elérniük, hogy korlátozzák a gépkocsiforgalmat az Erzsébet híd pesti hídfőjénél. A rendőrség lezárta az Erzsébet hidat, a tüntetők pedig az ellenkező irányba indultak meg a Kossuth Lajos utcában. Úgy tűnt, a rendőrök egy ideig próbálták a járda felé terelni a tiltakozókat, de végül, legalábbis átmenetileg, elálltak ettől. A tiltakozókat – miután elérték az Astoriát – a rendőrség sikeresen felterelte a járdára a Károly körúton. A résztvevők az ügyészség épülete felé indultak, ahol Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő elmondása szerint spontán tüntetés indult kedden délután. A tömeg egy része a Bajcsy-Zsilinszky utcánál ismét lelépett az úttestre, de a rendőrök újfent sikeresen visszaterelték őket.
A Legfőbb Ügyészség épületéhez este fél kilenc előtt érkeztek meg a tüntetők. Hadházy szerint ide azért is kellett eljönni, mert – amint arról beszámoltunk – kedden ítéletet hirdetett a szekszárdi bíróság a pécsi buszperben, melynek két vádlottja öt-öt év börtönbüntetést kapott. Hadházy az ügyészségnek ennek kapcsán felrótta, hogy a buszos csalás ügyében nem került a vádlottak padjára a fideszes Bánki Erik országgyűlési képviselő, akinek a neve és személye a perben többször előkerült. Hadházy ennek kapcsán a kormánypárt számára kényelmetlen büntetőügyek szabotálásával vádolta az ügyészséget, és kifogásolta, hogy a korábbi legfőbb ügyészt, Polt Pétert az Alkotmánybíróság elnökévé választották.

A keddi tüntetést az átláthatóságinak nevezett törvény és a gyülekezési jog korlátozása ellen szervezték a Ferenciek terére. Hadházy március 18-a óta minden kedden délutánra akciót hirdet, amely leggyakrabban az Erzsébet híd pesti hídfőjénél indul.
Hadházy a tüntetés helyszínén elöljáróban elmondta: az ügyészség előtt is szerveződik egy tüntetés, valamint utalt a Kétfarkú Kutya Párt keddi, Kossuth téri akciójára, amelyet szintén kedden tartanak meg a Kossuth téren Porfesztivál – Pannon sivatagi show a Nemzeti Porhintés Napján címmel. Az országgyűlési képviselő azt mondta a tüntetőknek, hogy ezeket a rendezvényeket is meglátogatják majd.

El a kezekkel a jövőnktől – mondta a tüntetése Kakas Mátyás, aki újfent „egy magyar fiatalként” mutatkozott be. Arról beszélt, hogy a kiállás tettek nélkül nem ér semmit, ezért szerinte mindenhol ki kell fejezniük a nemtetszésüket. A szülei generációját arra érte, mutassanak újra példát, hogy hogyan kell elküldeni egy kormányt. Beszédében azt mondta, nem akar elmenni az országból, itt szeretne megöregedni, felnevelni két gyönyörű kislányt, megélni a fizetéséből és európai értékek szerint élni. Ezután beszélt arról is, hogy nem szeretne olyan országban élni, ahol „bűn az, hogy úgy szeretek, ahogy én gondolom, hogy helyes”, és ahol megtiltják, hogy kimenjen az utcára a méltóságát megünnepelni.
Békés Gáspár környezetvédő és ateista aktivista elmondta, azért tüntet, hogy megmutassa, hogy nem fáradtak el a kormány ellen tiltakozók. Azt mondta, abban hisz, hogy csak akkor lehet rendszerváltást végrehajtani, ha annak eszmei és szakmai alapjait előre lefektetik. ennek pedig szerinte fontos eleme az állam és egyház szétválasztása is. Szerinte az „Orbán-rezsim” célja, hogy a tudományos, racionális tudományos, egyetemes emberi jogokat tiszteletben tartó síkról elmozduljunk egy teokratikus, autoriter berendezkedés felé, ahol mindezek helyett az egyházak által szentesített uralkodó szava a döntő. Szerinte Orbánék ezért szervezték ki az egyházaknak a közvagyon és a közszolgáltatások jelentős hányadát az egyházaknak.

Találjátok ki, kire nem vonatkozna a szuverenitásvédelmi törvény! Természetesen az egyházakra
– mutatott rá beszédében az aktivista, aki utalt arra, hogy a Katolikus Egyház egy külföldi állam, a Vatikán fennhatósága alá tartozik. Panaszai és kifogásai között említette Balog Zoltán református püspököt, egykori humánpolitikai minisztert, akinek a neve hazai politikai életet átalakító kegyelmi botrány kapcsán is gyakran előkerül, az egyházon belüli gyermekbántalmazásokat, az egyházak mentesülését az általános adózási szabályok alól, és így tovább. Szerinte azonban a magyar társadalom többsége nem osztja „a Fidesz-KDNP által hangoztatott, fanatikus, fundamentalista és klerikálfasiszta elveket”. Gáspár a beszédében világnézetileg semleges, államot sürgetett, ahol a törvények nem alapulnak vallási szabályokon. Ezután pontokba szedve ismertette az által épviselt Magyar Ateista Társaság elképzeléseit.
Csőgör Péter, volt gazdasági főnyomozó, akit Hadházy szerint közérdekű munkájával összefüggésben mondva csinált okokból távolítottak el az állásából, mások mellett az „Orbán Viktor fogorvosának” környezetében általa feltárt ügyekről beszélt, hosszan részletezve az ellene indított eljárások menetét. Szóba hozta a Tisza Párt rendezvényigazgatóját, Zelcsényi Miklóst, akit a múlt héten hallgatott gyanúsítottként ki a rendőrség.
Itt nem arról kell beszélni, hogy kit milyen egyéni sérelem ért, mert az pont a francot sem érdekel
– fogalmazott a volt rendőrtiszt, aki ezután az ellenállásuk miatt kirúgott tanárokat említette, szóba hozta Bátonyi Péter műemlékvédelmi szakembert, akit szintén elbocsátottak, miután közérdekű bejelentést tett a nyilvánosság előtt a Partizánon. Szerinte lecsapnak azokra, akik nem a rendszer kegyeltjei, vagy kiléptek a rendszerből, és ez egyben figyelmeztetés azoknak is, akik még a rendszeren belül vannak.

Tizennégy hét óta vagyunk itt! Ettől lehet elhinni, ettől tudom én elhinni, és tudják egyre többen, hogy van jövő, hogy lesz közös jövőnk, lesz élhető jövőnk
– mondta Valló Ágnes belgyógyász, mentálhigiénikus, aki szerint újra itt a rendszerváltás ideje. A szónok hosszan és részletesen kritizált az Orbán-kormány politikáját, a Harcosok Klubját, a kínai arcfelismerő rendszert, amelyet a gyülekezési törvény módosítása óta a rendőrség bevethet a tüntetők ellen. Szerinte azok követik most Orbánt, akik korábban Kádár Jánost. Szerinte nem kell legyőzni és meggyőzni Orbán híveit, de elbizonytalanítani lehet, csak annyira, hogy ne menjenek el szavazni.
Az orvosnő kitért arra is, hogy évente 40-60 ezer ember hal meg, akinek a halála elkerülhető lett volna, ami szerinte a kormány bűne, és ebbe belejátszik a gyűlölet is. Valló Ágnes a Budapest Pride-ról azt mondta, „betiltották és mégis lesz”, egyúttal üdvözölt a főváros lépését, vagyis hogy átvállalta a Pride szervezését. Kiemelte: három olyan ország van Európában, ahol nincs Pride: Oroszország, Fehéroroszország és Törökország. Szerinte a büszkeséget nem lehet betiltani.

Hadházy Ákos beszédében az ellenállásról és a polgári engedetlenségről beszélt. Szerinte utóbbira van szükség ahhoz, hogy hogy meghallgassa a hatalom az akaratukat. Ezért a céljuk a közlekedés korlátozása, amihez viszont több ember kell. A képviselő szerint létrejöhet a közlekedés megzavarása, az ország leállítása, de előbb meg kell erősödniük, erőre, elszántságra és kitartásra van szükségük. Hadházy a tüntetők eredményének tudja be, hogy az átláthatóságinak nevezett törvénytervezetet vitáját és végszavazását elhalasztották.
Hadházy a beszéde után felszólította a tüntetőket, hogy együtt csatlakozzanak az ügyészség épülete előtt szerveződő spontán demonstrációhoz. A tüntetők az úttesten indultak meg, de a rendőrség egy ponton a Szabad sajtó útján útjukat állták, és arra kérték a tüntetőket, hogy a járdán vonuljanak tovább. A tüntetést szervező országgyűlési ezt a tömeg méretére hivatkozva megtagadta. A forgalmat az Erzsébet hídon sikerült korlátozniuk. A rendőrség lezárta az Erzsébet hidat.
