Belföld

Újabb csőtörés volt, már öt napja nincs víz három Komárom-Esztergom megyei településen

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Újabb csőtörés miatt most már ötödik napja nincs víz Nyergesújfalun, Lábatlanon és Süttőn. Szombaton számoltunk be arról, hogy sorozatos csőtörések miatt nagyjából 14 ezer ember maradt víz nélkül a Komárom-Esztergom vármegyei településeken.

„Tegnap este a korábbi csőtörés elhárítása a jelzetteknek megfelelően lezárult, a rendszer óvatos – alacsony nyomás melletti – feltöltése megkezdődött és a tervezetteknek megfelelően haladt, a tűzcsapok zömén megjelent már a víz” – írták az Északdunántúli Vízmű Zrt. Facebook-oldalán hétfő hajnalban.

Éjszaka azonban a Duna és a 10. sz. főút közötti, 300-as csövön újabb törés keletkezett, amelynek következtében a hálózatot sajnos ismételten le kellett zárnunk. Munkatársaink haladéktalanul kivonultak a helyszínre, és megkezdték a hibaelhárítást. A munkálatok időtartama minimum 4–5 órára becsülhető, amennyiben egyéb nehezítő körülmény adódik, úgy akár tovább is húzódhat.

A nap első felében már részleges, majd a fogyasztás növekedésével teljes szolgáltatáskiesés várható a településeken, az ellátás fokozatosan tud majd helyreállni. Az ivóvizet az eddigiekhez hasonlóan vízszállító autóval biztosítják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik