Belföld

Hadházy: 18 milliós luxusórával videózták le Schadl Györgyöt a siófoki üdülőjében

Schadl Györgynek a bíróság engedélyezte, hogy a bűnügyi felügyeletét vízparti üdülőjében tölthesse Siófokon, ezért február óta már a Balaton partján él.  Hadházy Ákos szombaton egy rövid videót közölt, amelyen úgy tűnik, hogy a végrehajtói kar korrupcióval vádolt volt elnöke egy kifejezetten drágának tűnő luxusórát visel.

A  független országgyűlési képviselő  azt írta, hogy a pár másodperces snitt egy elektromos kapukat szerelő cég promóvideójából került elő, ez pedig arról szólt, hogyan javítják a motoros kapukat. Szerinte „azonban véletlenül pont Schadl luxusvillájánál dolgoztak. Így került véletlenül Schadl is a videóba”.

A legtöbb tipp szerint ez egy Rolex Yacht-Master II. lehet, ami már nem szerepel a Rolex hivatalos kínálatában, így új példányok már csak a másodlagos piacon érhetők el

– írta az óráról az országgyűlési képviselő egy újabb posztban, hozzátéve, hogy ilyen órát 15-18 millió forintért látott hirdetve.

A 24.hu újságírója korábban látogatást tett Schadl siófoki üdülőjénél, amelyet öt éve 90 millió forintért vásárolt, majd teljesen felújított. Az ingatlan a jelenlegi piaci árak alapján több száz milliós értékűre becsülhető. Az üdülő kertjében felbukkant Schadl korábban „eltűnt” Mercedese is, amit emiatt a hatóságok nem tudtak lefoglalni.

Schadl Györgyre tíz év börtönbüntetést kért az ügyészség, ám a vesztegetés útján szabálytalanul túlépített Balaton-parti üdülőjében töltött idővel négynaponta egy napot lefaraghat a későbbi esetleges börtönbüntetéséből. Schadl ellen nemrég végrehajtás is indult, ami miatt nem volt hajlandó visszabontani a szabálytalanul felépített épületet. A végrehajtói kar volt elnöke ellen indított végrehajtás azonban a NAV szerint akár évekig is elhúzódhat.

Kapcsolódó
„Sicc innen!” – kiabálta Schadl György, aki Balaton-parti luxusnyaralójában tölti házi őrizetét
A vádiratban is szereplő vízparti nyaraló kertjében parkol a végrehajtói kar volt elnökének korábban „eltűnt” Mercedese is. Schadl az ott töltött vakáció ideje alatt négynaponta egy napot lefaraghat a későbbi esetleges börtönbüntetéséből.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik