Olcsóbban adtunk el sokkal több jegyet – mondta Lázár János kedd reggeli Közlekedésinfóján, amit Hegyi Zsolt MÁV-vezérrel tartott. Az építési és közlekedési miniszter szerint jelenleg sokkal többen használják a tömegközlekedést, mint eddig bármikor, és a jegyekből legalább annyi pénzt tudtak beszedni, mint korábban. Szerinte teljesen világos, hogy a nagy gazdasági övezetekben, a nagyvárosok körül sokan leteszik az autót, és a közösségi közlekedést veszik igénybe a tarifareform hatására.
Nem járunk a pénznek bőségében
– fogalmazott a miniszter az EU-s források felfüggesztésére utalva, ezért „Havária-tervvel” kell készülniük az idei nyárra.
Lázár emlékeztetett, hogy 2025 június elsejétől bevezetik a késési biztosítást, 20 perc késés esetén visszaadják a jegyár 50 százalékát. Komoly eredménynek tartja, hogy az állam a késésekért felelősséget vállal.
1200 mosdót újítanak fel december 31-éig, jelezte a miniszter, nem lesz olyan mosdó, ami nem lesz felújítva 2026 januárjára, egy részüket fizetőssé teszik.
2026 tavaszáig mintegy 70 mozdonyt bérelnek, a Miskolc–Budapest vonalon ez több perc időmegtakarítást jelent. 2026-ban újabb 30 mozdonyt bérelnek.
Hirtelen javulni fog a késések aránya, csökkenni fog a 20 percen túli késés. Ehhez nagy mértékben járul majd hozzá a mozdonybérlés is.
A 2025-ös nyári hónapokkal kapcsolatban az új menetrend június 21-étől él, és tavalyról számos tanulságot le lehet vonni Lázár szerint, „40 fokban közlekedést szolgáltatni ugyanolyan, mint a kórházakban műtőket üzemeltetni”. Senki ne képzelje azt, hogy az összes lépés megtétele esetén is ki tudják védeni a problémákat 40 fokos hőségben, figyelmeztetett a miniszter. De hozzátette: sokkal körültekintőbben, alaposabban, erőforrásokat odacsoportosítva készülnek a nyári hónapokra, 250–300 busszal vágnak neki a vasút támogatásának,
A MÁV emellett kigazdálkodott 36 állomásfelújítást, folytatta Lázár.
Hegyi Zsolt MÁV-vezér elmondta: június 21-étől a pályasebességet 160 kilométer/órára emelik az arra alkalmas vonatokon Székesfehérvár és Budapest között, ez körülbelül három perc időnyereséget jelent. Ezen kívül Pécsen fehérre festett sínszálakkal készülnek, így mérsékelnék a sín deformálódását a hőség miatt.
A nyár a felkészülésen túl a nagy karbantartások időszaka is a MÁV vezetője szerint, négy nagyvolumenű karbantartás várható, előre is köszöni mindenkinek a türelmét ehhez: Rákosrendező, a Budapest–Pécs és a Békéscsaba–Szeged vonal, valamint a Keleti pályaudvar a négy érintett helyszín.
Hegyi Zsolt ígérete szerint az idén több vonalon is több légkondicionált ülőhely lesz elérhető, mint tavaly. Az InterCity-vonatokon kekszet és frissítő kendőt is biztosítanak az utasoknak, a Déli Pályaudvaron pedig júniusban elindul a Fresh Corner szolgáltatás.
Újságírói kérdésekre még a következőket tudhattuk meg:
- A metró meghosszabbított menetidejéhez igazítják a HÉV-ekét és a Volán-buszokét is, támogatják Szentkirályi Alexandra javaslatát.
- Kimaradó vonatok esetén a MÁV ügyfélszolgálatához kell fordulni, de Hegyi Zsolt ígérete szerint késésbiztosítás jár ez esetben is. Ha valakinek bérlete van, és egy hónapban ötször 20 percnél többet késik a jármű, akkor a következő bérletvásárlásnál 10 százalék kedvezményt adnak.
- A jegyekre és a helyjegyekre ugyanúgy vonatkozik az 50 százalékos visszatérítés.
- Miután Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hétfőn arról beszélt, hogy újra kell indítani a beruházásokat, Lázár úgy reagált: „Mindig érdeklődéssel hallgatom a miniszter úr nyilatkozatait, és próbálom beikszelni, hogy bejönnek-e ezek az ígéretek, vagy nem.” Hozzátette, reméli, hogy nem őt akarták számonkérni a beruházások elmaradása miatt, mert csak azt a pénzt tudják beruházásokra költeni, amit a költségvetésért felelős gazdasági tárca enged.
- Lázár elmondása szerint tudomásuk van arról, hogy a Tisza Párt európai vezetőknél lobbizik azért, hogy a magyarországi közlekedés ne kapjon uniós forrásokat. Sokkal többet nem árult el erről, de azt mondta, Kollár Kinga EP-képviselő az Európai Beruházási Banknál próbálta ezt elérni.
- Külföldi pénzből magyar belpolitikát ne lehessen csinálni, ebben Lázár szerint ma már szerint mindenki egyetért. Minden mást technikai kérdésnek minősített az átláthatósági törvénnyel kapcsolatban, és szerinte még nem dőlt el, pontosan mit fogad el a parlament, mit ír alá a köztársasági elnök. Erre hivatkozva elutasította, hogy véleményezze a hétfőn benyújtott módosító indítványt is, mert szerinte a törvényjavaslat még alakul.
- Lázár szerint ugyanakkor voltak médiumok Magyarországon, amelyek Ukrajna háborúját „népszerűsítették”, és biztos abban, hogy „ukrán pénz” volt emögött. Majd arról beszélt, reméli, nem az húzódik az aggályok mögött, hogy „néhány főszerkesztő be van csinálva attól, hogy vagyonnyilatkozatot kell tennie”.
- Arra a kérdésre, nem gondolja-e, hogy becsapják az embereket azzal, hogy a felajánlott szja egy százalékokat utólag elveheti az állam a támogatott civil szervezetektől, médiumoktól, Lázár megint csak azt mondta: még vita van a törvényjavaslatról, nem lehet tudni, milyen lesz elfogadott állapotában.
A tájékoztató legmeghökkentőbb pillanata az volt, amikor a telexes újságíró közbevetésére Lázár azt mondta: „Értem, hogy a Telex fölajzott állapotban van, és ön is félti az egzisztenciáját, de ettől én még megválaszolhatom a kérdést.” Az újságíró erre azt mondta, hogy nem kell féltenie az egzisztenciáját, mire Lázár azt válaszolta:
Nem tudhatja előre.