Belföld

Az út közepén maradt egy villanyoszlop Dunaharasztiban, mert annyira sietni kellett a Budapest-Belgrád vasúttal

Dunaharaszti Város hivatalos oldala / Facebook
Dunaharaszti Város hivatalos oldala / Facebook

Frissítünk!

Cikkünk megjelenését követően a MÁV a következő közleményt küldte lapunknak: „A cikkben megjelent hír alaptalan, hiszen ez egy jelenleg még lehatárolt, építés alatt álló munkaterületen lévő villanyoszlop. Az oszlopot a szolgáltató később fogja majd áthelyezni. Az út nincs átadva, csupán építési forgalom halad át rajta, a képen látható burkolat sem végleges. A beruházás keretében megvalósuló létesítmények kivitelezése – minden elemében – a vonatkozó hazai és EU-s követelményeknek megfelelően történik.”

Az úttest kellős közepén, a kanyarodó ívben maradt villanyoszlopról töltött fel képeket Dunaharaszti Város hivatalos oldala a Facebookon.

A bejegyzés szerint a közlekedésbiztonsági anomáliának a Budapest-Belgrád vasútvonalhoz van köze, ugyanis a határidő betartása miatt a kivitelezők nem várták meg az áramszolgáltató engedélyét az áthelyezésre.

A Facebook-oldal üzemeltetői csütörtökön reggel azt az információt kapták a vasútfejlesztés beruházóitól, hogy a Magyar utcai vasúti átjáró MÁV-Alsó utcai oldalán lévő kereszteződésben álló villanyoszlopot később fogják áthelyezni.

Az oszlop tehát ideiglenesen a mostani helyén marad, szerencsére a területet egyelőre nem adták át a forgalomnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik