Belföld

Sántít Nagy Márton magyarázata az állami támogatással vett lakásáról, fontos részletekről hallgat a miniszter

Csóti Rebeka / 24.hu
Csóti Rebeka / 24.hu
  • Nagy Márton csok és adó-visszatérítési támogatás segítségével vásárolt lakást a XII. kerületi Németvölgyi úton, egy luxus lakóparkban.
  • Miután a 24.hu megbizonyosodott róla, hogy a nemzetgazdasági miniszter és családja a szabályokkal ellentétesen nem a csok segítségével vett ingatlanban él, Nagy közleményben jelentette be, hogy visszafizette az állami támogatást.
  • Állításának azonban, amikor megkerestük, nem volt nyoma az ingatlan tulajdoni lapján, és azt sem árulja el, hogy mikor történt meg a visszafizetés.
  • A miniszter egy 2017-es tűzesettel magyarázza az újabb lakás vásárlását – csakhogy arra 2021-ben került sor, miközben a II. kerületi társasház két másik lakója azt állította lapunknak: mindössze négy hónapra kellett kiköltözniük a házból, ahol Nagy Márton ma is él a családjával.
  • Az sem világos, hogy a volt jegybanki alelnök – aki akkor már Orbán Viktor gazdasági főtanácsadója volt – a feleségével és két gyermekével együtt miért egy 49 négyzetméteres lakásba költözött volna az addigi 89 négyzetméterről.
  • Kiderítettük, hogy a II. kerületi társasházban Nagy Márton családjának két másik lakása is van, így összesen több mint 300 négyzetmétert birtokolnak ott.
  • Az egyik ingatlan tulajdoni lapján a Tiborcz István érdekeltségében álló Gránit Bank 447 milliós jelzálogjoga szerepelt.

A múlt héten számoltunk be arról, hogy Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) és adó-visszatérítési támogatás segítségével vásárolt meg egy 49 négyzetméteres lakást a XII. kerületben, és bár az állami támogatás szabályai szerint neki és családjának beköltözési kötelezettsége lett volna, valójában a II. kerületben laknak egy nagyobb lakásban.

A tárcavezetőnek kérdéseket küldtünk, mire a sajtófőnöke személyes találkozót kért, majd válaszokat ígért. Ám a megbeszélt határidő lejárta előtt egy órával a miniszter – elébe menve cikkünknek – inkább sajtóközleményben tudatta, hogy visszafizette a csokot és az adót is. Egyúttal jelezte: a Németvölgyi úton található lakást, amelyre a támogatást felvette, sohasem hasznosította.

Ez részben azért meglepő, mert a miniszter sajtófőnöke, Vers Ádám a közlemény kiadását megelőző személyes találkozón egy szóval sem említette, hogy Nagy Márton visszafizette a csokot. Részben pedig azért, mert a tárcavezető és a felesége által a Németvölgyi úton megvásárolt lakás tulajdoni lapján – mint a múlt heti cikkünkben jeleztük – nincs nyoma annak, hogy az állami támogatást visszafizették volna.

Márpedig ha valóban visszafizette a miniszter a támogatásokat, akkor az állam javára bejegyzett jelzálogjogokat és az elidegenítési és terhelési tilalomról szóló bejegyzéseket vagy törölni kellett volna, vagy – ha csak a közelmúltban, például a kérdéseink hatására fizette őket vissza – törölni kell hamarosan.

Szajki Bálint / 24.hu XII. kerületben, a Németvölgyi úton vásárolt lakás.

Frissítünk!

A Nemzetgazdasági Minisztérium cikkünk megjelenése után jelezte, hogy törlésre került a jelzálogjog és az elidegenítési és terhelési tilalom a Németvölgyi úti lakásról. Ehhez csatolták a tulajdoni lap másolatát, amelyről kiderül: a törlés március 5-én történt meg, tehát azután, hogy az ügyben kérdéseket küldtünk Nagy Mártonnak, sajtófőnöke pedig személyes találkozóra hívott minket. A találkozó március 4-én zajlott, ahol a sajtófőnök nem említette, hogy törölték volna a jelzálogjogot, sőt azt sem, hogy a miniszter visszafizette a támogatást. A jelzálogjog törlésére vonatkozó állítás még Nagy Márton március 7-ei közleményében sem szerepelt.

A visszafizetés és a jelzálogjog törlésének szabályait a kormányhivatalok lakástámogatással kapcsolatos tájékoztatója rögzíti. E szerint önkéntes visszafizetés nyomán az állam jelzálogának törlése automatikus az alábbi menetrend alapján:

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!
Ha még nem vagy a 24 Extra előfizetője, ismerheted meg a csomagokat.

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik