Belföld

Lezsidózta diákját egy történelemtanár egy II. kerületi iskolában

„Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed” – ezzel a mondattal fejezte be az egyik diákjának szánt fegyelmezését egy II. kerületi általános iskola és gimnázium történelemtanára – írja az Index a Tett és Védelem Alapítvány honlapja alapján.

A tanítás után értesítette a tanuló édesanyját egy másik szülő, akinek a gyereke mesélte el az osztályban történteket, az érintett gyermek pedig megerősítette az elmondottakat.

Az intézményvezetőnek és az osztályfőnöknek még aznap jelezte a problémát a gyermek édesanyja, az iskola vezetése pedig kérdőre is vonta a történelemtanárt, aki nem értette, hogy mi volt a gond azzal, amit a diákjának mondott. A személyes egyeztetésen a tanártól semmiféle visszakozásra vagy bocsánatkérésre nem került sor. Az érintett gyermek édesanyja ezek után arról is tájékoztatta az iskola igazgatóját, hogy mindenképp feljelentést szeretne tenni, ezért a megbeszélésen készült jegyzőkönyvet elküldték a tankerületnek, illetve kérték a szaktanár felfüggesztését, amivel kapcsolatban az édesanya, az osztályfőnök és az igazgató is egyetértett.

A következő egyeztetésre a történelemtanárt is meghívták, azonban az érintett szülő elmondása alapján a pedagógus nem jelent meg a találkozón, ugyanis azonnali hatállyal felmondott. Az édesanya ettől függetlenül is szeretné az elkövető felelősségre vonását és feljelentés kíván tenni az ügyben.

Frissítünk!

Őrsi Gergely polgármester Facebook oldalán reagált a hírre. Azt írja, hogy

Az iskolának a tisztelet, a tudás és az elfogadás helyének kell lennie – nem a kirekesztésnek! Budán kiállunk az egyenlőség mellett, itt nincs helye a gyűlöletnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik