„A mesterséges intelligencia gyors fejlődése, valamint az ezzel járó kihívások és lehetőségek miatt döntött úgy a miniszterelnök, hogy szükség van egy külön kormányzati irányításra ezen a területen” – magyarázta a visszatérést a kormányba Palkovics László kormánybiztos, aki 2022-ben mondott le a miniszteri posztjáról, az Indexnek adott interjújában.
Palkovics elárulta azt is, hogy a magyar közigazgatásban már használják a mesterséges intelligenciát.
„Az államigazgatásban már zajlanak az alkalmazások. Amit láttunk már jóval korábban a Belügyminisztériumtól, később pedig az informatikáért felelős minisztériumtól, azok mesterségesintelligencia-alapú megoldások. Ugyanígy az oktatásban is teljesen triviális a használata. Ma már nagyon gyorsan tudunk olyan tartalmat generálni, ami AI-alapú. Fogjuk a meglévő tananyagot, és villámgyorsan át tudjuk alakítani, strukturálni. Prezentációt tudunk készíteni, kérdéseket generálni és ha akarjuk, a saját, teljesen élethű digitális iker, az avatárunk el is mondja, ha kell, idegennyelven, tökéletesen kiejtve, tökéletes gesztikulációval” – mondta a kormánybiztos, aki a világ leggazdagabb embere, Elon Musk után vágyódik az interjú szerint.
„Bízom abban, hogy kezet foghatok Elon Muskkal egy nagy amerikai mesterségesintelligencia-beruházás magyarországi alapkőletételénél. Persze ez most nem egy konkrét bejelentés, nincs ilyen beruházásról tudomásom jelen pillanatban” – vallotta be Palkovics.
Volt ipari miniszterként megkérdezték a hazai ipar gyengélkedéséről, különösen az akkumulátorgyártás 50 százalékos visszaeséséről. Szerinte nincs semmi baj, átmeneti visszaesésről, időszakos piaci hullámzásról van szó, ami az elektromos autók iránt mutatott kereslet-csökkenéssel magyarázható. „Hosszú távon az ágazat stabil növekedése várható, nem hiszem, hogy az autó nem lenne a jövőben is meghatározó része az életünknek” – jelentette ki Palkovics.
Megkérdezték a politikustól, hogy ki lehet a következő magyar Nobel-díjas.
„Roska Botond lesz a következő. A magyar kormány támogatta az itteni kutatásait, amelyből cég is létrejött, a BrainVision Center. Ez a cég csodás dolgokat csinál. Aki még esélyes Nobel-díjra – bár nem tudjuk, mikor – már teljesen a mesterséges intelligencia területén dolgozik: Peták István, az Oncompass vezetője. Ő az, aki a génhibák alapján próbálja meghatározni, hogy milyen gyógyszerkonfigurációval lehet leghatékonyabban gyógyítani egy-egy onkológiai betegséget” – jelentette ki Palkovics.