A túlélésre jó. Életmentő lehet azoknak egy ideig, akik pengeélen táncolnak. A nagyképen azonban nem változtat
– így reagált egy borsodi kocsmáros a kormány nemrég bejelentett kocsmaprogramjára. Részben hasonló véleményen van Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke. „A negatív trendet nem töri meg. Arra jó viszont, hogy lendületet adjon, életben tartson. Ez is valami.”
Egy, az üzletét nemrég bezáró ex-kocsmáros szerint rosszabb helyzet:
Akik nem tudják, hogyan működik egy kocsma, azok hiszik csak, hogy ez mekkora jóság.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter múlt szerdán hirdette meg a kormány új kocsmaprogramját. Ennek keretében összesen egymilliárd forintnyi támogatást oszt szét a kabinet az ezer fő alatti falvak vendéglátóhelyei közt, így legfeljebb hárommillió forintot kaphatnak azok a sörözők, borozók, presszók, amelyek már rendelkeznek legalább egy lezárt üzleti évvel (magyarán: nyitási szándékkal pályázni nem lehet, a bezárt kocsmákat nem ettől nyitják ki), és megfelelnek a többi kiírási feltételnek is. Az így kapott ingyenpénzt lehet alkalmazotti fizetésre, eszközbeszerzésre (például hűtőre, italadagolóra), rezsiköltségre, energiahatékonysági átalakításra vagy épp marketingcélokra (online kampányra) költeni.
Mindezt azért, mert a kiskocsmák kulturális és közösségi helyszínnek számítanak a kormány szerint a legkisebb falvakban, így tehát közösségmegtartó erejük is van. Emellett az országos kék-túra melletti italboltok turisztikai funkcióval is bírnak, és általánosságban erősítik a falusi turizmust. Egyszerre nehéz bizonyítani, hogy az elnéptelenedő falvakban hogyan lenne megtartó ereje a kocsmáknak (ha bezár egy kocsma, attól még inkább elköltözik-e valaki), igaz, cáfolni sem könnyű ezt a tételt – amely azért mindenképp jól hangzik. Csakhogy a hazai – elsősorban vidéki – kocsmaszektor olyan komplex válságban van, hogy a jól hangzó fordulatok nem segítenek rajta, esetleg ideig-óráig elfedhetik a problémát.
Ezt a válságot ráadásul részben épp az egymást követő Fidesz-kormányok okozták.
Felére esett a kocsmák száma 2010 után
Nemrég hosszú cikkben mutattuk be, milyen okok vezettek Magyarországon a kocsmavilág súlyos kríziséhez, amelynek során 2010 óta megfeleződött a hazai italboltok száma. A zuhanás már-már brutális, ahogy ezt az alábbi grafikon is mutatja:
Ehhez jön hozzá súlyosbító tényezőként, hogy az elmúlt években a különböző vendéglátó egységek közül épp a kocsmák száma esett vissza a legjobban amiatt, hogy a különböző fogyasztási mutatókban az alkoholfogyasztás csökkent a leginkább – a kávézói már kevésbé, az éttermi pedig egyenesen nőtt. Azaz a vendéglátóhelyeken egyre kevesebb alkoholt fogyasztanak ma Magyarországon.
Ennek a negatív tendenciának számos oka van, nemzetközi és belföldi egyaránt. Nézzünk ezek közül néhányat:
- Vidéki kocsmárosok rendre azt mondják, hogy az üzletnek leginkább az alkoholt is árusító nemzeti dohányboltok tettek be (és nem egy üzletet vittek csődbe épp a legkisebb településeken), amelyek koncesszióit épp a Fidesz-kormány osztotta ki 2010 után. A dohányboltok ugyanis jóval olcsóbban árulhatják az alkoholt, mint a kocsmák, és sokszor az üzlet környékén még padot is kihelyeznek, hogy a vásárlók beszélgethessenek egymással ivás közben. Ezzel pedig részben átvették a kocsmai funkciót. Ugyanez igaz sok falusi kisboltra is, amelyek elé szintén kerültek padok a sörözéshez.
- Sok kocsmárosnak a magas rezsiköltségek miatt kellett lehúznia a rolót. Általános panasza a kocsmatulajdonosoknak a bürokratikus terhek és a magas adók.
- További ágazati probléma, hogy sok tulajdonosnak állandóan a pultban kell állnia – reggeltől estig, olykor szünnap és hétvége nélkül –, mivel nem talál maga mellé alkalmas és megbízható személyzetet. Ezt az áldozatot pedig nem mindenki vállalja be hosszú távon. Ennek az is oka, hogy a szektorban a kereseti lehetőségek nem túl rózsásak, a vendéglátásban ugyanis továbbra sem éri el a szektoron belüli átlagkereset a nemzetgazdasági átlagkeresetet. Sőt, a kettő közti különbség még nőtt is 2020 óta. Az átlagkereset mindössze kétharmadát lehet megkeresni a szektorban, ami nagyrészt meg is magyarázza, miért olyan nehéz pultost találni a kocsmákba. Ez a magyar vidéket sújtó elvándorlás miatt is nehéz, de az elvándorlás miatt is fogy a vendégek száma.
- Az elmúlt évtizedekben radikálisan megváltoztak a társadalmi érintkezési szokások: sokkal kevésbé járunk közösségbe, az ilyen érintkezések száma jelentősen csökken. Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke azt mondta: „Régebben az emberek unalmukban is elmentek a kocsmába, oda jártak beszélgetni, kártyázni, ott tudták meg a híreket. Ma ez teljesen másképp van. A fiatalok inkább otthon, sokszor egyedül szórakoznak, és rengeteg időt töltenek a digitális eszközökön, tulajdonképp ott élnek szociális életet, leginkább a mobiltelefonon. Ez is a spontán közösségbe járás ellen hat.” Ezért vélte úgy Kovács, hogy vidéken, elsősorban a kistelepüléseken „lényegében el fognak tűnni a kocsmák. Kivételek, persze, lesznek, de a kocsmázás, mint közösségi élmény sok helyen megszűnik, valahogy úgy, mint egykor megszűnt a kávéházi kultúra.” Egy kocsmáros azt mondta erről általánosságban: „a kocsma mára luxus lett.”
- A legszegényebb kistelepüléseken pedig már rég bezártak a kocsmák, ezeken a helyeken a lakók anyagi helyzete régóta nem tette lehetővé a gazdaságos működést. Viszont épp az ilyen falvakban alakult ki a háznál ivás „feketézős” gyakorlata, amikor bekiabálnak a pálinkáért, és felírásra fogyasztják vagy viszik azt el. Sok helyen az alkohol szerepét már rég az olcsóbb dizájnerdrogok vették át: emiatt is csökkent a kocsmák forgalma.
- A Covid is komoly pusztítást okozott a vendéglátóhelyek közt. A kormány pedig akkor nem adott a mostanihoz hasonló anyagi támogatást az újranyitáshoz.
A fenti sort még hosszan lehetne folytatni. Például azzal, hogy megváltoztak a munkába járási szokások a 20–30 évvel ezelőtti időkhöz képest: ma már nem jellemző, hogy délután egyszerre sokan érkeznek meg a környékbeli gyárból, vagy téeszből a faluba, és beugranak egy „italra” a helyi kocsmába – az ilyen nagy létszámú munkahelyek közül mára sok megszűnt, sokan pedig ma ingáznak, „hetelnek”, vagy külföldön dolgoznak rövidebb-hosszabb ideig. Háttéranyagunkban Csanádi Tibor, „kocsmaturista” arról beszélt, hogy a nagy kocsmabezárások hátterében „jelentős részben a szocialista Magyarország olcsóságra és mennyiségre fókuszáló, igénytelen kocsmavilágának kikopása zajlik.” Csanádi a bezárások egyik okaként sok kocsma színvonaltalan állapotát jelölte meg.
Sajnálhatjuk ezeket a régi kocsmákat, nosztalgiázhatunk utánuk, de nem hiába lett ennyire pejoratív jelentésű a magyar nyelvben az, ha valaki kocsmázni jár. Vidéken széles körben elfogadott nézet, hogy nők nem járnak, sőt, ne is járjanak ilyen helyekre, ha jót akarnak maguknak. Hiszen ott sokszor olyan a színvonal, hogy jó érzéssel tényleg nem tudnak bemenni. Pókhálós, koszos helyiségek, ahol kannás bort adnak és kommersz szeszeket vagy csapra savanyodott sört – ha van egyáltalán csapolt sör. A vécévilágítás, papír és szappan nélküli helyeken jobb inkább semmihez sem hozzányúlni, mert minden ragad, piszkos, nem ritkán büdös: sok ilyen hely akad még ma is Magyarországon, ami ennek a szocializmusból itt maradt kocsmavilágnak a hagyatéka. És bizony az, hogy ilyen sok kocsma volt, az sok-sok családi és egyéni tragédiával is együtt járt.
Mindebből következik: a magyar kocsmaszektor egyértelmű krízisben van, ezt a bezárási trend világosan jelzi, a háttérben számos nemzetgazdasági és össztársadalmi probléma is akad, amelyeken lehetne javítani. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a magyar kocsmavilág messze van attól a kulturális nívótól, amely a brit, belga, de akár cseh világ jellemzője. Tennivaló tehát akadna bőven, ám a mostani pénzszórás az érintettek szerint csak a tűzoltásra lesz elég. A kormánynak viszont jól jöhet a jövő évi választás előtt.
„Ettől nem lesz az embereknek pénzük, hogy kocsmába járjanak”
Egy borsodi kocsmáros azt mondja a kormányzati osztogatásról a 24.hu-nak:
Ez jó pénz, több millió forint egy kiskocsmában jelentős összeg. Nagyon sokan – én is – csak nagy bűvészkedéssel oldják meg a fennmaradást. Ügyesen, okosan. És persze legálisan! De azt gondolom, ha már segítség, akkor miért nem átfogóbb? Az infláció miatt hónapról hónapra drágább minden, csakhogy ezzel arányosan nem tudom növelni az áraimat, mert akkor nem jön be senki. Adhatom ezerért a csapolt sört, csak hát akkor ki fogja megvenni? Senki! Az adóimat csökkenthetnék például, a borzalmas bürokratikus terheimet, mert azok is borzalmasak. Miért kell nekem fizetnem a kamarai díjat? A semmiért, mert onnan nem kapok semmit. Úgy gondolom, általánosabban kellene a kisvállalkozókat segíteni, nem így.
A vendéglátókamara elnöke, Kovács László azt mondja: „a falvakban, ahol szegényebbek az emberek, az a baj, hogy az árakra nem lehet többet rátenni. Nem lehet növelni az árrést, mert az emberek nem tudják megfizetni, és akkor nem mennek be.”
Egy dunántúli kocsmáros azt mondja: „Jó hír, hogy lehet erre pályázni. A pénz jól jön nagyon, mert ma is nagyon gyalázatos forgalmam volt. Bevallom: szinte semmi.” Egy nemrég nyitott kocsma tulajdonosa – aki még nem biztos benne, hogy tud-e pályázni – fejlesztésre fordítaná majd az összeget. „Sörcsap, garnitúra a teraszra, villanybővítés. Nagy segítség lenne, ha megkapnánk.”
Egy nemrég bezárt kocsma egykori tulajdonosa kritikusabban értékel:
Biztos sokan lesznek, akik majd tapsolnak ehhez, hogy ez milyen jó. Csakhogy ez semmire sem elég hosszú távon. Ettől nem lesz az embereknek pénzük, hogy kocsmába járjanak, a forgalom nem nő ettől. Egy kicsit adtak, amit majd ismételgetnek nonstop. Sokkal mélyebb itt a probléma, mint hogy egy sebtapasszal meglehessen azt oldani.
Az ingyenpénznek természetesen mindenki örül, aki kapja, az ágazat komplex problémáihoz nem nyúl a kormány. Közösségi helyként beszélnek a kocsmákról, ám nem a közösségi/közösségfejlesztési funkciókat erősítik egy átfogó program keretében, hanem valójában a fennmaradáshoz szükséges költségeket egészítik ki.
Az pedig minimum ellentmondásos, hogy közvetve tulajdonképpen az alkoholfogyasztást támogatja az állam egy olyan országban, amelyben lesújtóak az alkoholfogyasztási statisztikák, ráadásul az alkohol miatti hatalmas népegészségügyi károkról csak becsléseink lehetnek. Demetrovics Zsolt addiktológus szerint egyenesen az alkohol az egyik legnagyobb ártalom a magyar társadalomra, mégsem akadt egyetlen kormány sem a rendszerváltás után, amely nekiment volna ennek a témának, és elkezdett volna ezzel foglalkozni. Ehelyett a politika csak még tovább támogatja az alkoholfogyasztást – végső soron most is épp ez történik.
Arról egyelőre nincs szó, hogy a kiírt támogatást elnyerő kocsmáknak ki kell-e rakniuk valamilyen táblát vagy jelzést. Ezt egyelőre csak feltételezni lehet az eddigi előzmények alapján (más Kisfaludy-pályázatok, árstop kampányok). Amennyiben egy ilyen, kormányt népszerűsítő táblát valóban ki kell helyezni a 2026-os választás előtt, akkor a kiszórt egymilliárd forint – ha hosszabb távon nem is segíthet a magyar kocsmavilágon és annak főbb problémáin – kampánycélokra mindenképp hasznosul, és lesz jó esetben pár száz kicsit elégedettebb kocsmáros. Ami politikai szempontból valóban releváns lehet egy pár száz fős faluban – amelyeket egyébként Magyar Péter is megcélzott az évértékelő beszédében.
A támogatásra emlékeztető táblákról megkérdeztük a nemzetgazdasági tárcát, egyelőre nem kaptunk választ.
