Belföld

„Köszönöm szépen, Erika néni, hogy megmentette az életem” – sírva fakadt a rendőrnő, amikor újra látta a kocsiból egy éve kirepülő, műtéteken áteső Adélt

Hajdú-Bihar vármegyei rendőrség / facebook
Hajdú-Bihar vármegyei rendőrség / facebook

Erika néni! Köszönöm szépen, hogy megmentette az életemet

– mondta a fiatal rendőrnőnek az a kislány, aki kirepült a kocsiból az egy évvel ezelőtti brutális debreceni baleset során. A rendőr nem sejtette, hogy az azóta már több műtéten is áteső Adél meglátogatja őt. Amikor a gyerek ajándékokkal felpakolva betoppant hozzá, akkor átölelte a kislányt, majd annyira elérzékenyült, hogy elsírta magát.

A baleset tavaly február elsején történt Debrecenben, a Diószegi úton. Két személyautó ütközött össze a 4814-esen. Két gyermek és egy felnőtt súlyos, egy gyermek és két felnőtt pedig könnyebb sérüléseket szenvedett.

Lévai Erika volt az aki elsőként ért a helyszínre a járőrtársával a baleset után, és aki először segített a kocsiból kirepülő, és súlyosan megsérült Adélon. A kislány azóta több műtéten is átesett, és most teljesen felépülve, személyesen mondott köszönetet megmentőjének.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik