Belföld

Pető Péter: Ezt utálom legjobban a repülésben

Ez a szöveg a Kapufa című hírlevél egyik darabja. Ezt a 24 Extra legalább Közép-csomagra előfizető olvasói kaphatják, ha feliratkoztak rá. Ezúttal a nekik február 6-án kiküldött szöveget mutatjuk meg itt. A hírlevél csütörtökönként érkezik meg a postaládákba, futballról, utazásról, ételekről, könyvekről, politikáról, médiáról és újságírásról beszél.

Ujjongás, tapsikolás, hovatovább levegőbe küldött összeszorított öklök: mindez azért, mert leszáll egy repülőgép. Mármost ebből világosan kellene következnie, hogy a Pécsre érkező Mecsek IC közönsége is vastapssal kínálja meg a mozdonyvezetőt, ha a végállomáson fékez. Ha viszont nincs nyoma vonatokon, kompokon, buszokon efféle múlhatatlan ovációknak a célba érkezés után, az súlyos kérdéseket vet fel a repülőkön – szerencsére mind ritkábban tapasztalható – eljárásról.

Hogy melyek ezek a dilemmák, azt a szöveg második felében beszélem el, mert ebbéli dühömet már kiadtam a Félúton című úti esszémben, nem szeretném most az eredeti gondolat látszatát kelteni azért, mert újra fölháborodott vagyok a tárgykörben. A repeta tehát a végén érkezik, beszéljünk addig az ennél is érthetetlenebb jelenségről: a fékezés utáni felugrásról, aminek irracionalitása tényleg ahhoz vethető, hogy a reggeli kávénkat tároló csésze szélén úgy törünk akkurátusan rommá minden reggel három maszáj strucctojást, hogy minél több héjszilánk tántorogjon a feketénkbe.

Tehát most arról háborgunk, hogy tudniillik megtalálja a repcsi a helyét az adott repülőtéren, mire konkrét tömegek ugranak föl menten, mintha mind az ADHD-fesztivál nagyszínpadán kaptak volna főműsoridőt. A fölfoghatatlan jelenetek konkrétan Monty Python-epizóddá nemesítenek minden random repülést: ablak mellett a csomagtartó pozicionálása nyomán vállak közé behúzott nyakkal is kitartóan egyenesedni szándékozó emberek karjai nyúlnak meg, hogy kaparjanak a fönt elhelyezett kisbőrönd felé, fejek mellett keresi az utat a megfejthetetlen evolúciós kényszerből útjára indított kéz, az emberi értelem pedig a legőszintébb érdeklődéssel követi az eseményeket, izgatottan várja ugyanis a választ arra a nem éppen a napneutrínó-probléma összetettségével tüntető dilemmára:

mégis, mi a fasz történik, ha sikerül elérni azt a kurva csomagtartót onnan belülről? Mi lesz a következő lépés? 

Elismerem, olyan indulatok tombolnak bennem, mint Németh Szilárdban egy provokatív falafel láttán, de hát az idézett jelenetek is leginkább a ketrecharc kulturális értékkészletét mozgatják meg. Ugyanakkor ígérem, igyekszem most már a némasági fogadalmat tett kamalduli szerzetesek világához szelídülve csupán széttárt kézzel fölvetni a miértet.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!
Ha még nem vagy a 24 Extra előfizetője, ismerheted meg a csomagokat.

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Olvasói sztorik