Belföld

Megújul a baloldal: a DK helyett Szanyi Tibor pártjával foghat össze az MSZP

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

A 2024-es Európai Parlamenti választás előtt a Párbeszéd, az MSZP és a DK legalább két évre szóló szövetséget kötött egymással, és úgy volt, hogy a 2026-os parlamenti választáson is közös listán indulnak. A hatályos magyar választási törvények értelmében három párt közös indulása esetében a bejutási küszöb is megháromszorozódik, így az eredeti felállásban legalább 15 százalékot kellett volna szerezniük a bejutáshoz. Az EP-választáson 8 százalékon végeztek, így a szövetség szinte azonnal felbomlott.

A Népszavának Komjáthi Imre, az MSZP elnöke elmondta, hogy bár az elméleti lehetőségek között szerepelt, hogy az MSZP megint közösen indul a DK-val (a Párbeszéd nem került szóba), ezt „alapvetően mindenki elvetette”, mert a közös indulás esetén a magasított parlamenti küszöb megugrása „az erőviszonyok ismeretében nehezen teljesíthető feladatnak tűnik”. Komjáthi elmondta, hogy

a párt tagsága sem szeretne szövetséget a DK-val, pontosabban Gyurcsány Ferenccel.Komjáthi úgy érzi, túl sok sebet kapott az MSZP.

A párt abban gondolkodik, hogy teljesen önállóan méreti meg magát a 2026-os parlamenti választáson, de egy baloldali összefogás képe a DK nélkül is körvonalazódik: Mesterházy Attila, az MSZP korábbi elnöke, miniszterelnök-jelöltje, aki jelenleg a Szocialisták és Demokraták nevű pártot vezeti, továbbá két másik szervezet nevében szövetséget ajánlott az MSZP-nek. A szóban forgó másik két szervezetet szintén olyan politikusok vezetik, akik kiléptek a szocialista pártból: az egyik a Szanyi Tibor-féle Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM), a másik Ujhelyi István Esély Közössége. Komjáthi elismerte, hogy a kapcsolatfelvétel megtörtént, de puhatolózó tárgyalásokon túl még semmilyen konkrétum nincs az ügyben.

Az MSZP támogatottságát országosan nulla és két százalék közé mérik.

Ujhelyi részéről esélytelen az együttműködés

Ujhelyi István szerint szó sincs róla, hogy összeállnának az MSZP-vel. A korábbi EP-képviselő nem tervez visszatérni a napi politikába, és szerinte az Esély Közösségnek is más az útja, nem terveznek párttá alakulni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik