Belföld

A fagyos hétvége előtt pénteken havazásra figyelmeztetnek

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu
Az átvonuló hidegfront után sarkvidéki eredetű léghullámok áramlanak a Kárpát-medencébe.

Pénteken alapvetően borult lesz az ég. Északnyugat felől lassan csökken a csapadékhajlam, este már inkább csak az ország délkeleti felén valószínű havas eső, eső, késő délutántól hó is. A Kiderül.hu szerint az északias szelet főleg az Észak-Dunántúlon nagy területen erős lökések kísérik, a nap második felében északkeleten is megélénkül, majd meg is erősödik a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken általában 1 és 6 fok között alakul. Késő este -3, +2 fok valószínű.

A HungaroMet Nonprofit Zrt. hajnalban elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést adott ki a havazás veszélye miatt Baranyára, Tolnára és Somogyra. Azt írták: a késő esti órákig a Dél-Dunántúlon 2-10 centi vizes hó hullhat, síkvidéken az 5 cm feletti hóréteg inkább csak kisebb körzetekben valószínű. Mecsekben 5-10 cm feletti hó is előfordulhat. A Dél-Alföldön délutántól nyugat felől a csapadék egyre inkább havazásba válthat (elsősorban Bács-Kiskunban kisebb területen lepel-2cm). Előreláthatólag az esti óráktól a középső területeken egy szűkebb északi-déli sávban havazás, hózáporok előfordulhatnak.

A pénteken átvonuló hidegfront után sarkvidéki eredetű léghullámok áramlanak a Kárpát-medencébe. A hétvégén erősödő éjszakai lehűlésre és napközben is mindössze fagypont körüli értékekre számíthatunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik