A Fonyódi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal az ötvenes éveiben járó budapesti férfival szemben, aki nemcsak szabálytalanul sétáltatta a kutyáit közterületen, hanem még rá is támadt az ezt kifogásoló sértettre.
A vádirat lényege szerint a sértett 2023 szeptemberében Fonyód egyik kedvelt vízparti részén sétáltatta a pórázon vezetett kutyáját. Ezzel egy időben a vádlott ugyanitt sétáltatott három kutyát, melyeken azonban nem volt póráz, ezért az állatok odafutottak több emberhez, így a kerékpárúton közlekedő kerékpárosokhoz, kutyát sétáltató további személyekhez, akik közül többen kifejezték nemtetszésüket amiatt, hogy a vádlottal lévő kutyák nincsenek pórázon, amire a vádlott már ekkor is indulatosan, kiabálva reagált.
A vádlott ezt látva indulatosan, szitkozódva elindult a másik férfi felé, majd rövid szóváltás után a kezében tartott bőrből készült, szabad végén fémkarabinerrel ellátott pórázzal legalább négyszer, kis erővel megütötte a sértettet, később pedig még több alkalommal ököllel tarkótájékon vágta a távozóban lévő férfit.
A bántalmazás következtében végül a sértettnek könnyű sérülései keletkeztek.
Az ügyészség a Fonyódi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a férfival szemben pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.