A csütörtöki kormányinfón megerősítették, hogy február 22-én, két hét múlva szombaton tartja szokásos évértékelő beszédét Orbán Viktor. Ami annyiban mindenképp érdekesnek tűnt, hogy a Demokratikus Koalíció részéről már korábban jelezték, hogy Gyurcsány Ferenc ugyanezen a napon készül ugyanerre.
„Tegnap bejelentette, hogy azon a napon fog évértékelőt tartani, melyre mi készültünk” – írta pénteki bejegyzésében Gyurcsány, aki emiatt egy nappal eltolja a saját beszédét, február 23-án áll majd színpadra. Azért, mert nem akar egy lapra, de még egy napra sem kerülni „az árulás emberével”.
Na, egy frászt közösködöm ezzel az emberrel, még ilyen módon se
– jelentette ki a DK elnöke, előrevetítve azt is, hogy a beszédében reagálni fog majd az Orbán-beszédben elhangzottakra is.