Belföld

„Jön a telefon, hogy kell egy mentőautó a fővárosba. Nincs apelláta, beülünk a kocsiba, és irány Budapest. Ez oda-vissza 500 kilométer”

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Nemcsak tervezetten, hanem váratlanul is felrendelhetnek vidéki mentőegységeket Budapestre, ahol annyi az eset, hogy a fővárosi mentők csak vidéki bajtársaik segítségével győzik a munkát. Olyan mentősökkel beszéltünk, akiket 250 kilométerről vezényelnek a fővárosba, és akár napi 800 kilométert is beletesznek a mentőautóba. A felrendelések fizikális és mentális stresszéről, a kiszámíthatatlanságról, a felesleges kivonulásokról beszéltek lapunknak mentősök, és arról is, hogy miért nehezebb egy vidéki mentősnek Budapesten szolgálatot teljesíteni. Győrfi Pál pedig elmondta, hogy az utóbbi években miért nőtt a fővárosi esetek száma ezer alattiról napi 1200–1300-ra.

Reggel hétkor kezdtünk, egymás után három esethez vonultunk ki. Délre már 200 kilométert megtettünk, annyi volt a feladat. Ebéd közben kaptuk a telefont, hogy menni kell Budapestre, ami 250 kilométer. Felautóztunk, ott is dolgoztunk, majd visszavezettünk 250 kilométert az eredeti állomáshelyünkre, ahova hajnal negyed 5-re érkeztünk meg.

Egy tipikus „felrendelős” nap menetrendjét osztotta meg lapunkkal egy a nyugat-dunántúli régióban dolgozó mentős, aki sem a nevét, sem az állomáshelyét nem akarta elárulni, mert félti az állását. A mentőápoló azt mondta, az ominózus napon visszaérkezésük után szerencsére már nem kellett esethez vonulniuk, de akár mehettek is volna, mivel reggel 7-ig szolgálatban voltak. Aznap így is közel 800 kilométert tettek meg.

A történet egyáltalán nem egyedi, az Országos Mentőszolgálat ugyanis naponta minden régióból több mentőautót rendel Pest vármegyébe és Budapestre. Annyi ugyanis az eset a fővárosban és az agglomerációban, hogy a vidéki egységek nélkül a budapesti mentők nem győznék az ellátást.

Neményi Márton / 24.hu

Egy másik nyugat-dunántúli mentős, akinek egységét az utóbbi másfél hónapban hétszer rendelték fel Budapestre, arról számolt be, hogy ha felvezénylik őket, akkor átlagosan 6 és 10 közé esik az ellátott eseteik száma a fővárosban, és nagyjából 12–13 órát jelent a 2,5–3 órás utazással együtt a felvezénylés.

Nem normális ez az egész

– összegezte indulatosan a helyzetet.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője lapunknak azt mondta, naponta 24 vidéki mentőegység fogja támogatni a budapesti mentést. Az OMSZ közleményében sem rejtette véka alá, hogy a mentők fővárosi feladatszáma az elmúlt időszakban jelentősen megnőtt, más vármegyék mentőegységeit is fővárosi esetekhez riasztják a mentés helyi veszélyeztetése nélkül, a plusz kapacitások terhére és előre szervezetten. Korábban arról írtunk, hogy az új ügyeleti rendszer októberi indulása is a vidéki mentődolgozók besegítésével történt Budapesten.

A lapunknak név nélkül nyilatkozó mentősök kiemelték: nem a tervezett, havi 1–2 felrendeléssel van a problémájuk, hanem azzal, hogy lassan bármelyik 24 órás szolgálatuk alatt számíthatnak a telefonra, hogy indulniuk kell a fővárosba. „Az ember persze vállalja ezt, de azért, mert nincs más választása. A mentőszolgálat vezetői úgy gondolják, azt a lovat lehet ütni, ami húz” – mondta egyikük.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!
Ha még nem vagy a 24 Extra előfizetője, ismerheted meg a csomagokat.

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Olvasói sztorik