Egy csekk és más semmi: rajta 5000 Mrd, és viheti a Főváros a területet, amivel egyébként 30 éve nem csinált semmit,
írta Facebook-bejegyzésében Lázár János arra reagálva, hogy Karácsony Gergely bejelentette, a főváros élni kíván a Rákosrendezőt illető elővásárlási szándékával annak érdekében, hogy ott ne épülhessen fel a mini-Dubaj és egy 500 méter magas felhőkarcoló. Összehasonlításképpen: a kormány az arab befektetőknek a Rákosrendező környékéből 85 hektáros területet adott el nettó 50,9 milliárd forintért.
A főpolgármester Karácsony Gergely hétfőn kikérte az adásvételi szerződést, ami alapján szerinte a kormány a piaci ár töredékéért adná el a fejlesztési területet. Az arab befektetőknek eladott terület adásvételi szerződéséről elmondta, hogy abban találtak „egy félmondatot”, mely szerint a fővárosnak elővásárlási joga van a területre, sőt a szerződés hatályba lépésének feltétele, hogy erről az elővásárlási jogáról lemondjon. Az elővásárlási joggal a főváros élni kíván, amelyet egyébként az alapozza meg, hogy a területen a fővárosi közműcégnek tulajdonrésze van.
Lázár bejegyzésében azt írta, hogy Karácsony talált „egy jogi lehetőséget, hogy végre felszámolja az általa vezetett város közepén éktelenkedő szeméttelepet, ami eddig sem kerületi polgármesterként, sem pedig főpolgármesterként nem zavarta”.
A miniszter azt kérte Karácsonytól, hogy az elővásárlásról szóló egyeztetésre vigye magával a telekvásárlás fedezetének; a terület teljes takarításának, rekultivációjának, kármentesítésének; valamint a külföldi ingatlanfejlesztőjével azonos, vagy azt meghaladó mértékű városfejlesztési projekt pénzügyi garanciáit igazoló dokumentumokat.
A bejegyzésnél egy kommentben válaszolt a főpolgármester Lázárnak:
Ezek szerint, miniszter úr, valaki már kapott az arab befektetőtől egy 5000 milliárdos csekket? Melyikük volt? Amúgy pont ezt követeljük hónapok óta: a tárgyalást. Én készen állok, tárgyalni velem arról lehet, hogyan épülnek megfizethető lakások a főváros ingatlanán. Hajrá!
A főpolgármester keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a fejlesztési területért járó vételárat az adásvételi szerződés szerint 2039-ig kell teljesíteni úgy, hogy az első részlet a szerződés életbe lépését követő 10 napon belül megfizetésre kerül. Ez az összeg 12,7 milliárd forint, amelyet Karácsony szerint az államkincstártól visszajáró, inkasszált pénzből fedezni tud a főváros.