Befejeződött az ötödik napja tartó erdőtűz oltása a Vas vármegyei Csönge és Kenyeri között – közölte a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője hétfő délután az MTI-vel.
Balogh Eszter elmondta: az intenzív esőzés is segítette az oltás utómunkálatait, így kollégái hétfő délután három órakor elhagyhatták a helyszínt. Hozzáfűzte: öt napon át, több helyszíni váltással Vas, Zala, Győr-Moson-Sopron és Veszprém vármegyei hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltók oltották a kigyulladt erdőt, a foltokban visszagyulladó gócokat.
Csönge külterületén csütörtökön csaptak fel a lángok, előbb a száraz fű, majd egy bozótos terület égett, ahonnan a közeli fenyőerdőre is átterjedt a tűz, végül pedig már a fák koronaszintje is lángolt.
Szombat reggelre már csak foltokban égett az erdő aljnövényzete, de a szárazság és az erős szél miatt ismét súlyosabbá vált a helyzet, újraéledtek a lángok. A tűzzel érintett terület nagysága négyszáz hektárra nőtt, egymás után érkeztek az egységek Vas, Zala, Győr-Moson-Sopron és Veszprém vármegyéből, illetve a Magyar Honvédség egy speciális helikopterét is bevetették az oltásba.
A tűzoltóknak szombaton Kenyeri határában sikerült megvédeniük egy szarvasmarhatelepet, a füst miatt lezártak egy mellékutat, de települést közvetlenül nem veszélyeztette a tűz, lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség.
A tűzvizsgálat, illetve a károk felmérése még tart.