Felmondta a saját magával kötött közétkeztetési szerződést Penészlek eddigi polgármestere. A fideszes Klenik Sándorné a faluban tartott, megismételt önkormányzati választáson maradt alul a független Biró Péterrel szemben. A választási bizottság a júniusi eredményt megsemmisítette, a július elején megtartott, második szavazáson a győztes jelölt 341 szavazatot szerzett, kihívójára, a települést eddig vezető Kleniknéra viszont csak 308-an szavaztak.
A kormánypárti politikus hétfőn, a Facebook-oldalára kitett videóban jelentette be, hogy a gyermekétkeztetésre vonatkozó szerződést, a Nyugalomsziget Nonprofit. Kft igazgatójaként, szeptember 30-ával, felmondja. Magára az étkeztetésre eddig a cég által működtetett idősek otthonában került sor.
Klenikné a videóban hozzátette, hogy a szerződésbontásról szóló dokumentumot augusztus 28-án be is nyújtotta. Saját magának.
A videóban azt is közölte, hogy az étkeztetést a mai napig a 2023. márciusi térítési díjjal számolta el, de hozzátette, hogy a döntésnek „nem ez a legfőbb oka, és a helyben élők tudhatják, hogy mire is gondol”. A távozó polgármester azt is bejelentette, hogy októbertől az önkormányzatnál nem lesz a jegyzőn kívül más alkalmazott.
A döntés mögött nincs más, csak a szimpla kitolás, mondta Bíró Péter a 24.hu-nak.
Az új polgármester szerint mással nem magyarázható, hogy épp a hivatalba lépésének napján szűnik meg a közel másfél évtizede működő rendszer és az új testületnek az első munkanapján kell megoldania több mint száz óvodás- és iskoláskorú gyermek ellátását.
Bíró Péter szintén közzétett egy Facebook-videót. Ebben azt üzente a falu lakosságának, hogy számított a lépésre és van már terve a megoldásra.