Belföld

Ragasztószalaggal loptak ki 400 ezer forintot egy templom perselyeiből

Branstetter Sándor / MTI
Branstetter Sándor / MTI

Rendszeresen visszajárva, ragasztószalaggal lopta ki a pénzt egy templom perselyeiből az a két férfi, aki ellen Lentiben emeltek vádat, tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője hétfőn az MTI-t.

A 44 éves szombathelyi férfi és 54 éves kőszegi társa tavaly áprilisában szabadult vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt kiszabott szabadságvesztéséből.

Állandó munkahellyel, rendszeres jövedelemmel nem rendelkeztek, lakóhelyük nem volt, hajléktalan életmódot folytattak, illetve ismerőseiknél húzták meg magukat.

Az elsőrendű vádlott júliusban elhatározta, hogy a szentgyörgyvölgyi református templom perselyeiben elhelyezett pénzadományok eltulajdonításából fogja biztosítani megélhetését. Tervéről beszámolt a társának, aki ezek után gépkocsival többször is a templomhoz szállította őt, illetve ott figyelt, amíg a fiatalabb férfi kifosztja a perselyeket.

Nem egészen három hét alatt ötször mentek el Szentgyörgyvölgyre, a templomba, ahol az idősebb férfi elfordította helyükről a beltéri biztonsági kamerákat, illetve figyelt, miközben társa a templom első és hátsó ajtajára felszerelt perselyeket ürítette ki. Az elsőrendű vádlott összesen 400 ezer forintot zsákmányolt úgy, hogy a perselyek száján kétoldalú ragasztószalagcsíkot engedett le, majd az arra ráragadt pénzt kiemelte.

A Lenti Járási Ügyészség a többszörös visszaesőnek számító férfiak ellen lopás bűntette miatt emelt vádat, fegyházbüntetés kiszabását indítványozva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik