Belföld

Még tart a nyomozás a Szivárvány óvoda ügyében, de már lépett az újbudai önkormányzat

Varga Jennifer / 24.hu
László Imre, Újbuda polgármestere
Varga Jennifer / 24.hu
László Imre, Újbuda polgármestere

A Szivárvány óvoda ügyében a fegyelmi eljárás első szakasza – amelyet a fegyelmi biztos végzett – lezárult, a második fázisában fegyelmi tanács elé került az ügy, amely – áttekintve a biztostól kapott dokumentumokat – úgy döntött, hogy a jelenleg is tartó nyomozásra tekintettel a rendőrségtől további információkat kér ki – olvasható az újbudai önkormányzat hétfői közleményében. Mint írják, a rendőrségi válasz megérkezéséig a tanács felfüggesztette az eljárást, az intézményvezető viszont a vizsgálat végéig nem térhet vissza az óvodába.

Amint arról beszámoltunk, pár hónappal ezelőtt őrizetbe vették a gazdagréti Szivárvány óvoda egyik dolgozóját szexuális kényszerítés bűntett gyanúja miatt. Lapunk értesülései szerint a férfi pedagógiai asszisztensként dolgozott az óvodában. A bíróság elrendelte a bűncselekménnyel gyanúsított férfi letartóztatását, és a kényszerintézkedés helyéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyintézetet jelölte ki. Később házkutatást tartott a rendőrség az újbudai önkormányzatnál, azt próbálva kideríteni, hogy korábban érkeztek-e olyan panaszlevelek, amelyek a gazdagréti Szivárvány óvoda volt alkalmazottjával szemben zajló eljáráshoz köthetők.

Az önkormányzat hétfői közleményében felidézik: a Szivárvány óvoda egyik alkalmazottjának rendőrségi gyanúsítása után a kerület polgármestere azonnali hatállyal vizsgálatot rendelt el és rendkívüli képviselő-testületi ülést hívott össze. A testület, illetve a kulturális és köznevelési bizottság a fegyelmi vizsgálat lefolytatása mellett egy Gyermekbiztonsági Szabályzat létrehozásáról is döntött. Mint írják, Herczog Mária és Molnár László gyermekvédelmi szakemberek prezentációja alapján a gyermekbiztonsági útmutató és az ahhoz kapcsolódó felkészítő célja, hogy minden érintett – szakember, gyermek, szülő – megszerezze és elsajátítsa azokat az ismereteket, gyakorlati lépéseket és kötelezettségeket, melyek elengedhetetlenek a gyermekek biztonsága érdekében. Az útmutató alapján a szakemberek, gyermekekkel közvetlenül, vagy közvetve dolgozók felismerhetik, kik azok a gyerekek, akik potenciálisan veszélyeztetettek, és akiknek az esetében lépéseket kell tenni a megelőzés vagy védelem érdekében. Az útmutató emellett tartalmazza, hogy a bántalmazás, visszaélés és elhanyagolás gyanúja esetén kinek, és hogyan kell ezeket jeleznie.A szakemberek javaslata szerint az útmutatókat intézményspecifikusan kell elkészíteni, figyelembe véve a szolgáltatás, ellátás jellemzőit, az ott dolgozók, az érintett gyerekek és családok tapasztalatait, szükségleteit, véleményét. A program része a gyermekekkel dolgozók, a gyermekek és szülők gyakorlati felkészítése is – olvasható a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik