Belföld

Orbán Viktor faképnél hagyta Márki-Zay Pétert Hódmezővásárhelyen

Márki-Zay Péter / Facebook
Márki-Zay Péter / Facebook

Hódmezővásárhelyen kampányolt szombat délután Orbán Viktor miniszterelnök, amit a város polgármestere, a korábbi összellenzéki miniszterelnök-jelölt, Márki-Zay Péter is igyekezett kihasználni.

Márki-Zay már előre jelezte, hogy át kívánja adni a miniszterelnöknek a „békeszerető Hódmezővásárhely” közgyűlésének határozatát, amiben a kormány „háborús uszítása, háborús készülődése, és magyar katonák halálos veszélybe küldése ellen” tiltakoznak. (A határozat pontos tartalmát a Facebookon is megosztotta.)

Jött is Orbán Viktor, és egy gyors köszönés után faképnél hagyta a polgármestert. „Jó napot, örülök, hogy látom!” – mondta Orbán, le sem lassítva. Márki-Zaytól így Lázár János vette át a mappát, és a kamerák előtt megígérte, hogy átadja azt később Orbán Viktornak. Ezután arra kérte Márki-Zay Pétert, hogy segítsen nekik abban, hogy „normálisan meg tudják tartani” a miniszterelnök választási gyűlését. Orbán nem fogott kezet Márki-Zayval, Lázár János azonban kétszer is.

Még a miniszterelnök érkezése előtt a polgármester egy, szintén a gyűlésre érkező személyt is kiszúrt a tömegből, mondván: „mögöttünk a kopasz úriember, ő a nőverő kereszténydemokrata”, de eddig a pontig nem tudtuk beazonosítani, hogy kiről lehetett szó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik