Belföld

Korábbi MSZP-elnököt küld harcba a Fidesz Dunaújvárosban

MAGYAR ANDRÁS FACEBOOK OLDALA
MAGYAR ANDRÁS FACEBOOK OLDALA

Az egykori MSZP-s Magyar András lesz a Jövő Új-Városáért Egyesület (JUVE) és a Fidesz-KDNP közös polgármesterjelöltje Dunaújvárosban. „Célunk, hogy Dunaújváros öt elvesztegetett év után újra a siker és a fejlődés útjára álljon” – írta az indulását bejelentő Magyar a Facebookján, melyhez a térség fideszes országgyűlési képviselője, Mészáros Lajos is gratulált, és „integratív személyiségnek” nevezte az átigazolt politikust, aki „egyaránt meg tudja szólítani a különböző politikai nézetű városlakókat”.

2019 októberében az egykori jobbikos országgyűlési képviselőt, Pintér Tamást az ellenzéki összefogás jelöltjeként elsöprő többséggel választották polgármesterré a hagyományosan balra húzó iparvárosban. Akkor a voksok 56 százalékát szerezte meg, ezzel legyőzte a város fideszes polgármesterét, Cserna Gábort. Tavaly novemberben bejelentette, hogy június 9-én ismét a Rajta Újváros! Egyesület színeiben méreti meg magát.

Fő kihívója egykori szövetségesei közül érkezik. Ugyanis a kormánypárti jelölt, Magyar András a DSZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola igazgatója, korábban az MSZP helyi szervezetének elnöke volt.

A pártvezetői pozíciójáról azután volt kénytelen lemondani, hogy a 2021-es ellenzéki előválasztás után lehülyézte az összellenzéki jelöltet. 

A 2022-es országgyűlési választásokon az ellenzéki összefogás a Fejér megye 4-es, dunaújvárosi körzetében a jobbikos Kálló Gergelyt jelölte, akit Magyar egy kiszivárgott hangfelvételen „hülye gyereknek” nevezett, és elmondta, hogy szerinte nem lenne jó, ha nyerne, mert „egy senki a fideszes jelölthöz képest”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik