Belföld

Meghalt Szalay Péter volt alkotmánybíró

Életének 65. évében hunyt el az Alkotmánybíróság volt tagja.

Szalay Péter március 14-én, hosszan tartó, súlyos betegség után halt meg, közölte honlapján az Alkotmánybíróság, amelynek jelenlegi és volt tagjai, munkatársai Szalay Péter személyében gyászolják a polgári jog, azon belül is a személyiségi jogok, a sajtójog kiváló ismerőjét, a kedves, jó humorú munkatársat, az Alkotmánybíróság volt tagját.

Szalay Pétert az Alkotmánybíróság saját halottjának tekinti, temetésről később intézkednek.

A volt alkotmánybíró egyetemi tanulmányait az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán 1984-ben végezte summa cum laude minősítéssel.  Jogi szakvizsgát 1989. március 9. napján tett. 1984-1987 között az ELTE ÁJK Államjogi (ma Alkotmányjogi) Tanszékén oktatott, az MTA-TMB tudományos ösztöndíjas gyakornoka volt.

Szalay Pérter 1987-1988-ban az Igazságügyi Minisztérium Törvényelőkészítő Főosztályán előadó, 1988-1990-ben Pozsgay Imre államminiszter Titkárságán kormánytanácsos, majd kormányfőtanácsos volt. 1990-1992-ben a Miniszterelnöki Hivatalban, a Miniszterelnöki Kabinetben a parlamenti ügyekért felelős kormányfőtanácsosként, 1993-1998-ig a Pénzintézeti Központ (később Pénzintézeti Központ Rt., Pénzintézeti Központ Bank Rt.) jogi igazgatójaként dolgozott. 1998-tól a Jutasi és Társai Ügyvédi Iroda tagja, ügyvéd.

2011-től 2023-ig volt az Alkotmánybíróság tagja. Tavaly Novák Katalin köztársasági elnök Orbán Viktor kormányfő előterjesztésére Magyarország alkotmányos rendjének védelmét szolgáló felelősségteljes munkája elismeréseként a Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje a csillaggal (polgári tagozat) kitüntetést adományozta Szalay Péternek. .

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik