Belföld

Jakab Péter: Gyurcsány Ferencék meghívtak az árnyékkormányba belügyminiszternek, de nemet mondtam nekik

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Jakab Péter, a Nép Pártján elnöke volt a Partizán vendége hétfő este, aki közel öt órás interjút adott Gulyás Mártonnak.

A beszélgetésben mások mellett szóba került, hogyan lett Jakab politikus és a Jobbik radikális időszaka is. Jakab elmondta, hogy az egyetem után tanárként kezdett el dolgozni, és azt látta, hogy olyan alapproblémák léteznek az országban, amelyekről csak a Jobbik beszélt, ez a párt volt az egyetlen, amely kimondta, hogy vannak ilyen problémák, és bár nem jó módszerekkel fordult feléjük, de legalább beszélt róluk. Ezért lépett be a Jobbikba, amelynek 2022-ig volt a tagja.

Vona Gáborról, a Jobbik korábbi elnökéről nagyon kritikusan beszélt Jakab. Szerinte Vona becsapta őket, amikor 2018-ban azt terjesztette a párt országgyűlési jelöltjei közt egyes felmérésekre hivatkozva, hogy meglesz a választási győzelem ellenzéki összefogás nélkül.

Nekünk Vona Gáborék blöfföltek

– mondta Jakab. Szerinte akkor ha pár körzetben lett volna koordinálás, akkor nem lett volna kétharmada a Fidesz-KDNP-nek.

A 2021-es ellenzéki előválasztásról azt mondta Jakab Péter, hogy meglepte őket, de az akkori jobbikosok tapasztalatai szerint, fideszesek, Fidelitas-osok jöttek szavazni Márki-Zay Péterre. A jobbikos aktivisták folyamatosan azt mondták, hogy „jönnek a fideszesek szavazni”.

Érdekes kijelentéseket tett a DK-ról Jakab.

Elmondta, hogy meghívták az árnyékkormányba, csak nemet mondott Gyurcsányéknak, pedig a belügyminiszteri posztot szánták neki.

„De én nem vagyok DK-s” – indokolta, hogy miért nem mondott igent. „Ahhoz hogy a Fideszt legyőzzük, nem elég egy párt.” Hozzátette: „én nem egy cseresznye akarok lenni a DK tortáján, egy dísz.” Ennél több kell szerinte, és van honnan meríteni, a bizonytalanok sorából. Azt mondta, hogy érdemi kapcsolat nincs most közte és a DK közt. „Nekem megvan a magam útja. Az, hogy ezek az utak összeérnek vagy sem, majd a választók eldöntik”.

A Fidesz kormányzásáról azt mondta: a családpolitikában vannak jó lépéseik, de Jakab azt is gondolja , hogy a határontúli magyaroknak nem lenne szabad magyarországi listára szavazniuk. Saját mozgalmáról elmondta: 2000 fős a mozgalom, de 24 ezer (sic!) aktivista jelezte eddig a csatlakozási szándékot. Maga a Nép Pártján azonban mindössze 10 fős párt.

A teljes interjú itt tekinthető meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik