Belföld

Karácsony támogatja, hogy közterületet nevezzenek el Navalnijról Budapesten

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Legyen Alekszej Navalnijról közterület elnevezve Budapesten, mélységesen egyetértek az erről szóló civil kezdeményezéssel,

írta keddi Facebook-posztjában Karácsony Gergely.

A budapesti főpolgármester hozzátette, hogy „Navalnij az elnyomással szembeni örök harc mártírja, egy zsarnok áldozata” és „ha valaki méltó arra, hogy Budapesten közterület viselje a nevét, ő bizonyosan az”.

Karácsony ugyanakkor hozzátette:

az ő esetében is tartjuk magunkat ahhoz az egyébként helyes, rendeletben szabályozott elvhez, hogy személyről csak a halála után 5 évvel lehet közterületet elnevezni. Így tehát, sok más mellett, arra is felhatalmazást kérek a budapestiektől júniusban, hogy lehessen Navalnij utca, vagy tér a fővárosban.

A főpolgármester elmondta azt is, javaslatot tett arra a több mint 30 nagyvárost, így Budapestet, Prágát, Pozsonyt és Varsót is magában foglaló Szabad Városok Szövetségében, hogy alapítsanak díjat Navalnij nevével, emlékére, és örökségének életben tartására.

Néhány nappal ezelőtt a Demokratikus Koalíció VI. Kerületi frakciója javasolta azt a Fővárosi Közgyűlés számára, hogy nevezzenek el sétányt Navalnijról. Szerintük erre a legalkalmasabb terület a VI. kerületi, a sugárút és a szervízút között futó, fákkal, bokrokkal szegélyezett gyalogos sétány lenne, a Kodály körönd és a Hősök tere között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik