Belföld

Úgy megrepedt az M30-as autópálya, hogy fél évre lezárják több kilométeren

Jászai Csaba / MTVA
Jászai Csaba / MTVA

Akkora repedések jelentek meg a két éve átadott M30-as autópályán, hogy több hónapra lezárta az üzemeltető – számolt be a vg.hu. A lap már a múlt hét közepén írt arról, hogy Szikszó térségében, 38-as kilométerénél a több helyen is elmozdult a pálya szerkezete.

A lap hétfőn aztán az Útinform legfrissebb tájékoztatása hivatkozva azt adta hírül, hogy  a 33-as jelű Miskolc-észak és a 40-es jelű Szikszó-csomópont között február 17-től augusztus 17-ig mindkét irányban lesz lezárázva az út, tehát legalább fél évig nem közlekedhetnek az autósok ezen a szakaszon.

Az érintett szakaszt a Strabag építette, a céget a magyar állam már fel is szólította, hogy végezze el a helyreállítást.

Az autópályát 2021 októberében adták át a forgalomnak. A 2018 márciusában indult beruházás összköltsége 200 milliárd forintot tett ki, amellyel az előző uniós ciklus egyik legnagyobb összegű projektje volt.

A pályázatot kiíró Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt a teljes beruházást három részre osztotta, a 10,4 kilométeres, Miskolc és Szikszó közötti problémás szakaszt a Strabag Építő Kft. és a Strabag AG konzorciuma nyerte el 39,4 milliárdért.

A lap meg nem nevezett forrásból származó értesülése szerint az osztrák cég előre nem látható okokkal, így a talajvíz mozgásával magyarázta az autópálya szerkezetében történt elmozdulást. Kérdést küldtek továbbá az Építési és Közlekedési Minisztériumnak, valamint a Strabagnak is, azt tudakolva, hogy mivel magyarázzák a szerkezeti problémákat, ki állja a helyreállítás költségeit, illetve hogy a kivitelező teljesíti-e az állam levelében megfogalmazott követelményeket. Válaszokat egyelőre nem közöltek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik