Belföld

A Százak Tanácsa arra kéri Novák Katalint, hogy vonja vissza a lemondását, mert ez a döntése csak megosztja a nemzetet

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

A lemondások nem voltak szükségesek, aránytalan súlyú döntések voltak. Ez a helyzet orvosolható. A felelős magyar értelmiségieknek és közszereplőknek határozott véleményüket kell demonstrálniuk

– írja Novák Katalin és Varga Judit lemondásáról a Százak Tanácsa nevében Zétényi Zsolt, volt MDF-es képviselő. Az Orbán Viktornak, Kövér Lászlónak és az összes parlament képviselőnek címzett levélben, melyet támogatólag Skrabski Fruzsina osztott meg, arra kérik a köztársasági elnököt, hogy vonja vissza a döntését, és egyúttal a képviselőket is felszólítják arra, hogy ne fogadják el Novák lemondását.

„Az országgyűlésnek alkotmányos joga van arra, hogy a köztársasági elnököt megbízatása folytatására kérje és erre felszólítsa” – vélik a Százak, akik szerint a Novák lemondása után kialakult helyzet csak megosztja a nemzetet. Kifejtik: „a köztársasági elnök megbízatásának megszűnése mérhetetlenül nagyobb morális és politikai hátránnyal járna, mint az az előny – ha van ilyen – , amelyet lemondása jelent”. Ezért Novák távozását „morálisan és politikailag indokolatlannak, a közjóra ártalmasnak” találják.

A Böjte Csabát és Kásler Miklóst is soraiban tudó szervezet szerint az első és másodfokon pedofil bűnsegédként elítélt, majd Novák által elnöki kegyelemben részesített K. Endre valójában nem is pedofil bűnsegéd. A bicskei gyermekotthon hajdani igazgatóhelyettese szerintük „abban segített, hogy a felelősségre vont elkövető felelőssége csökkenjen, ám ebben is ártatlannak állítja magát”.

A hibás tájékoztatás nagyobb társadalmi megütközést okozott, mint maga a kegyelmi aktus

– áll a levélben, melyet a szervezet elnöksége, Andrásfalvy Bertalan néprajztudós, Novák Katalin tanácsadója, Szijártó István irodalomtörténész és Foltán László olimpiai bajnok kenus is aláírt.

Kapcsolódó
Skrabski Fruzsina: Mindenki írjon a parlamenti képviselőjének, hogy ne fogadja el Novák Katalin lemondását!
A lemondott köztársasági elnök egyik tanácsadója továbbra is kitart Novák mellett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik