Belföld

72 órája hallgat Orbán az államfő lemondásáról, de a sajtófőnöke szerint már elmondta az álláspontját

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

A kegyelmi ügyben a miniszterelnök már elmondta az álláspontját

– válaszolta Orbán Viktor sajtófőnöke az ATV-nek, amely arra volt kíváncsi, hogy a kormányfő hogyan kommentálja Novák Katalin szombat délutáni lemondását, és mikor jelöl új köztársasági elnököt.

Havasi Bertalan hozzátette: „a kormányzati munka a megszokott rendben folyik”.

Novák Katalin szombat délutáni lemondása óta közel 72 óra telt el, a kormányfő azóta sem szólalt meg.

Orbán Viktor legutóbb múlt hét csütörtökön állt a nyilvánosság elé, amikor bejelentette, hogy alkotmánymódosítást kezdeményez Novák kegyelmi döntése után. A kormányfő ezzel kimondatlanul is elismerte, hogy a köztársasági elnök súlyos hibát követett el, amikor kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesének, K. Endrének, akinek nemcsak tudomása volt arról, hogy az intézmény igazgatója több gyereket is molesztált, de hamis vallomást is írt az egyik gyerek nevében, melyet a pedofil bűnelkövető jelenlétében akart aláíratni vele.

A kegyelmi ügybe Varga Judit, akkori igazságügyi miniszter is belebukott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik