Belföld

Botka: Kati tíz éve még titkárnő volt, semmi nem alapozta meg, hogy államfő legyen

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Nekem három nagy, okos, gyönyörű lányom van, akiket arra nevelünk, hogy tudással, teljesítménnyel, munkával bármit elérhetnek. Nem könnyítette meg a dolgom, hogy többgenerációs, felső értelmiségi szegedi család lánya lett a NER celebje. Kati tíz éve még titkárnő, kabinetfőnök volt, semmi nem alapozta meg, hogy Magyarország államfője legyen, Orbán választotta és dobta egy ostoba hiba miatt

– ezekkel a szavakkal kommentálta Szeged polgármestere, Botka László a köztársasági elnök lemondását.

Az országos politikai ügyekben ritkán megszólaló volt szocialista politikus még hozzátette:

Várkonyi Andi pedig az intelligenciában hisz, majd hozzáment Mészáros Lőrinchez! Kati, Andi nem könnyítettétek meg a szegedi lányos apák dolgát!

Novák Katalin 1977-ben született Szegeden, értelmiségi szülők gyermekeként. A város tudományegyetemén jogi diplomát szerzett. Közéleti pályafutását a különböző Orbán-kormányokban töltötte. 2001 és 2003 között külügyminisztériumi referens volt, 2010-ben Orbán visszatérése után tanácsadó lett Martonyi János külügyminiszter kabinetjében. A szocialista kormányok alatt hét évet töltött otthon a gyerekeivel. 2012 és 2014 között Balog Zoltán kabinetfőnöke volt az Emberi Erőforrások Minisztériumában – erre utalt Botka. 2013-ben a külügyi tárca frankofón ügyekért felelős miniszteri biztosának nevezték. 2014-ben család- és ifjúságügyért felelős államtitkár lett a Balog vezette Emmiben. 2017-ben ő váltotta Pelczné Gáll Ildikót a Fidesz alelnöki székében, majd egy évre rá, a soron következő kétharmados siker után országgyűlési képviselő is lett (Orbán Viktor, Semjén Zsolt és Kövér László után ő szerepelt a lista negyedik helyén). 2020-ban a családokért felelős tárca nélküli miniszteri posztot kapta meg. A posztot 2021 végéig tölthette be, akkor Orbán őt jelölte Áder János utódjának, az államfői széket 2022 májusában foglalta el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik