Belföld

Orbán Balázs szerint nem kizárt, hogy megváltoztatják a törvényt Novák kegyelme után, amelyben egy pedofilsegítő férfi részesült

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

Orbán Balázst, a miniszterelnök politikai igazgatóját kérdezte kegyelmi ügyről a hvg.hu Sopronbánfalván, ahol a kormány háromnapos ülést tartott.  Mint ismert, a Novák Katalin kegyelemre méltónak találta a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettesét, akinek tudomása volt arról, hogy az igazgató több gyereket is molesztált az intézményben, sőt megírt egy hamis vallomást is az egyik gyerek nevében, amit a pedofil igazgató jelenlétében akart aláíratni a gyerekkel. Azóta megszólalt a kegyelemre részesített, K. Endre is.

Orbán Balázs rövid válaszát azzal kezdte, hogy tiszteletben tartják a köztársasági elnök döntését. A kegyelem szerinte egy jogi, mérlegelési kérdés. Hangsúlyozta, hogy furcsának „tartom azt a politikai balhét, amit azok csinálnak, akik az általunk beterjesztett, pedofilok ellen javasolt törvénymódosítást leszavazták.”

Rákérdeztek, lesz-e módosítás abban, hogy a köztársasági elnöknek továbbra se kelljen indokolnia kegyelmi ügyeknél, erre ezt mondta Orbán:

Ez egy több mint 30 éves alkotmányos eljárás, de ha erre van módosítási szándék, akkor érdemes felülvizsgálni, és beszélni róla.

Mindez azonban attól is függ, összefér-e a magyar alkotmányos berendezkedéssel – mondta. Ebben utóbbiban már nem biztos Orbán Balázs. „A döntés alaposabb mérlegelést igényel” – hangsúlyozta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik