Belföld

Felállva tapsolta meg Bayer Zsoltot a közönsége

Bruzák Noémi / MTI
Bayer Zsolt, a Magyar Nemzet publicistája (b) átveszi a Médianéző Központ által alapított Jótollú magyar újságíró díjat Boros Bánk Leventétől, a Médianéző Központ igazgatójától a Városliget Caféban 2022. március 10-én.
Bruzák Noémi / MTI
Bayer Zsolt, a Magyar Nemzet publicistája (b) átveszi a Médianéző Központ által alapított Jótollú magyar újságíró díjat Boros Bánk Leventétől, a Médianéző Központ igazgatójától a Városliget Caféban 2022. március 10-én.

Felállva tapsolta meg Bayer Zsoltot a közönsége a publicista Hír TV-n sugárzott műsorának felvételén – osztotta meg olvasóival a Mandiner.

A portál idézi, miként reagált a nézők reakciójára a kormánypárti publicista:

Nagyon kedvesek, és azt is pontosan tudom, hogy minek szól. Gondolkodtam is, hogy mondjak-e valamit, de úgy döntöttem, hogy inkább nem mondok semmit. Egyrészt azért, mert amit el tudtam volna mondani, azt megírtam, másrészt, ha mondanék valamit, akkor ki kellene mondanom valakinek a nevét – akkor pedig mocskosnak érezném magam. Úgyhogy köszönöm még egyszer!

A Mandiner szerint a taps minden bizonnyal kiállás volt a műsorvezető mellett egy, a Telexen megjelent Ungváry Krisztián-írás miatt, amely szerint Bayer Zsolt nagyapja már a II. világháború előtt aktív tagja és szervezője volt a nyilas pártnak Kiskőrösön, a holokauszt idején gettóorvosként testüregi motozásra tanította be a kiskőrösi gettó személyzetét, a háború után pedig önként jelentkezett az ÁVH-nál, és besúgónak állt. Bayer Zsolt előbb a Magyar Nemzetben reagált Ungváry vádjaira, majd az Indexnek is beszélt a történtekről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik