Belföld

Négymilliárd forintnyi adót csalt el egy okostelefonokkal kereskedő bűnszervezet

Költségvetési csalás miatt emeltek vádat egy négymilliárd forint vagyoni hátrányt okozó bűnbanda ellen, amelynek tagjai adókijátszási céllal hoztak létre egy okostelefonok kereskedelmével foglalkozó fiktív céghálózatot – közölte a Zala Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

A nyolc vádlott gazdálkodással összefüggő kiemelt bűncselekmény miatt áll a Fővárosi Törvényszék elé. A főügyészség vádirata szerint az ügy elsőrendű vádlottja budapesti vállalkozóként mobiltelefonok és egyéb elektronikai eszközök kereskedelmével foglalkozott.

Ismerősével, a másodrendű, szintén a fővárosban cégtulajdonos vádlottal 2018-ban elhatározták, hogy külföldről, európai szállítóktól elektronikai eszközöket – elsősorban márkás mobiltelefon-készülékeket – fognak nagy mennyiségben beszerezni oly módon, hogy azok tényleges eredetének elleplezésére egy több szintből álló fiktív céghálózatot hoznak létre.A tájékoztatás szerint a céghálózat kialakítására “egy olyan fiktív számlázási láncolat létrehozása érdekében volt szükség, amely azt a látszatot kelti, hogy a láncolat végén elhelyezkedő kft. nem az Európai Közösségen belüli beszállítóktól közvetlenül, hanem a számlázási láncolatban előtte elhelyezkedő belföldi gazdasági társaságoktól szerezte be az okostelefonokat.

 A számlázási lánc kialakításával az elsőrendű vádlott által irányított kft. “az adófizetési kötelezettségét jogtalanul csökkentette a belföldi beszállítók által kiállított fiktív költségszámlák általános forgalmi adó tartalmának levonásba helyezésével. Az ügy további hat vádlottja szintén gazdasági társaságok ügyvezetői – közülük ketten Szlovákiában -, akik a többszintű céghálózat részeként rendszeresen állítottak ki a bűnszervezetet irányító és a “számlagyárat” működtető első- és másodrendű vádlottak útmutatásai szerint valótlan számlákat.

A vádlottak több éven keresztül, folyamatosan végezték tevékenységüket, a csoportot konspiratív módon, hosszabb időre, az adótörvények kijátszására irányuló, rendszeres anyagi haszonszerzés céljából hozták létre és “kódnyelven” kommunikálva működtették. Cselekményük révén az elsőrendű vádlott cége 2018 novembere és 2021 márciusa között 4 milliárd 113 millió forinttal csökkentette jogosulatlanul a fizetendő általános forgalmi adó összegét, amellyel a központi költségvetésnek ugyanekkora összegű, meg nem térült vagyoni hátrányt okozott.

A vádlottakkal szemben a Zala Vármegyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszék előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik