Belföld

„Felrobbantom az egész várost – Allahu Akbar” – írta az újpesti férfi, majd magára hívta a TEK-et

JOE KLAMAR / AFP
JOE KLAMAR / AFP

Elrendelték annak a férfinak a letartóztatását, aki még hétfőn terrortámadásokról – többek között a bécsi főpályaudvar felrobbantásáról – küldött fenyegető leveleket a rendőrségnek – írta az MTI a Budapest Környéki Törvényszék csütörtöki közleményére hivatkozva.

Eszerint a gyanúsított hétfőn több e-mailt küldött az Országos Rendőr-főkapitányságnak, a Készenléti Rendőrségnek és fővárosi kerületi rendőrkapitányságoknak. Ezekben azt kérte, hogy küldjék ki lakcímére a bevetési osztályt, a TEK-et, illetve jelezte, hogy lőfegyverrel és lőszerrel is rendelkezik. Mindezek bizonyítására az egyik leveléhez egy képet is küldött „lőfegyvernek látszó tárgyakról”.

A férfi később a Váci Rendőrkapitányság központi e-mail-címére is küldött elektronikus üzenetet, amely

komoly félelem keltésére alkalmas,

és személy elleni erőszakos és közveszélyt okozó bűncselekménnyel fenyegetést tartalmazott – ismertették.

Hasonló e-maileket küldött a Győri Rendőrkapitányság központi e-mail-címére is, ezek szintén fenyegetéseket tartalmaztak, több, Bécs elleni terrortámadásra utalva.

A bíróság a fenyegetések súlyára és a kiszabható büntetés mértékére tekintettel a gyanúsított letartóztatásáról döntött. Ebben szerepet játszott az is, hogy tettét folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt, továbbá ismétlődően követte el – írták.

A döntést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és védője fellebbezést nyújtott be ellene, így a végzés nem végleges, de végrehajtható – áll a közleményben.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság az ügyről csütörtökön a police.hu oldalon azt írta: a rendőrök mindössze pár óra alatt elfogták egy budapesti, IV. kerületi lakásban a 27 éves férfit. Tájékoztatásuk szerint a férfi által küldött levelekben olyan kifejezések szerepeltek, mint

  • „lángba borítom ma éjjel a várost”,
  • „lőfegyvert és lőszert tartok”,
  • „felrobbantom az egész várost – Allahu Akbar”
  • „a Hamász nevében terrortámadást tervezek”.

Tettét, amelyet elmondása szerint viccnek szánt, a rendőröknek azzal magyarázta, hogy kedvenc zenekara a Hooligans, és a Lángba borítom a várost című nótájuk szolgáltatta számára az alapötletet, továbbá kíváncsi volt arra is, hogyan érkeznek ki a bevetési egységek otthonához.

A rendőrök a férfit őrizetbe vették, ellene terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés gyanúja miatt indult eljárás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik