Belföld

Így fogták el a tószegi kettős gyilkosság gyanúsítottját

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendőrei egy napon belül azonosították és elfogták azt a férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy megölt két embert a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Tószegen. Az elfogásról a police.hu számolt be, és közzé is tették az erről készült videót:

Egy tószegi családi házban 2024. január 15-én kora este találtak holtan egy férfit és egy nőt. A nyomozók nagy erőkkel kezdték meg a kettős emberölés elkövetőjének azonosítását.

A nyomozási cselekmények eredményeként „a vármegyei rendőr-főkapitányság TISZA MEKTO egyenruhásai a Pest  vármegyei Bugyi településen fogták el azt az 59 éves férfit, aki megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével” – olvasható a rendőrségi közleményben.

A nyomozók a férfit emberölés bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként kihallgatták, amely során beismerő vallomást tett.

A tettes elmondta, hogy a sértettek korábban befogadták, azonban néhány napja egy vitát követően végzett velük.

A nyomozó hatóság a gyanúsítottat őrizetbe vette, és kezdeményezi a letartóztatását.

Cikkünk elkészítése közben a Google Trends adatait is felhasználtuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik