Belföld

Így nyomogatta az orbáni propaganda a morális pánikgombot

Így nyomogatta az orbáni propaganda a morális pánikgombot

Ábránkon azt mutatjuk meg, miként haladtunk a 2015-ös migránsokkal szembeni magyarvédelemtől a Soros és Gyurcsány elleni védekezésen át a 2023-as szuverenitásvédelemig.

Sik Endre szociológus az infografikához a következő bevezetőt írta:

„Egy kis emlékeztető nereseknek és ellennereseknek (és a maradék-magyaroknak) a közeljövőben befejeződő, és ismét nagysikerűnek (vagy pontosabban a soha nem látott sikerrel kecsegtetőnek) ígérkező nemzeti konzultáció alkalmából. Az emlékeztető magában foglalja a morális pánikgomb 2015 és 2023 közötti tizennégy megnyomattatását (felül, római számokkal jelölve), és az ezeket előző és követő, időszakonként szinte folyamatos propagandaakciókat (alul, arab számokkal jelölve).

Az ábra semmi olyat nem tartalmaz, amit ne tudhatna bárki, aki élt akkor és teszi ezt most. Csupán szerettem volna összefoglalni a történéseket, hogy »lássunk a pályán«. Erre természetesen nincs szüksége azoknak, akik nyomogatják a gombot, sem azoknak, akik amúgy is látnak a pályán. De a nagy többségnek (akik, ha akarnának sem tudnak elugrani a rájuk zúduló propagandacunami elől) talán jó egy kis emlékeztető arról, hogy ami ma(holnap) történik, csupán egy hosszú folyamat egyik állomása.”

Az infografikát Kluzsnik Réka készítette, akinek – a kép jobb alsó sarkában látható  – nevére kattintva a kép nagyobb formában is megnyitható.

Kluzsnik Réka
Olvasói sztorik