Belföld

Meghalt Vízkelety Mariann, volt közigazgatási, igazságügyi államtitkár

Mohai Balázs / MTI
Mohai Balázs / MTI

Elhunyt Vízkelety Mariann, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület volt elnöke – tudatta a család hétfőn az MTI-vel. Vízkelety Mariann volt közigazgatási, igazságügyi államtitkár, miniszterelnöki biztos, több civil szervezet kuratóriumi tagja, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület korábbi elnöke 67 évesen, hosszan tartó súlyos betegség után vasárnap halt meg. Temetéséről később intézkednek.

Vízkelety Mariann pályáját bírósági fogalmazóként 1980-ban kezdte a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, ahol később bírósági titkárként dolgozott és bíróként is ítélkezett. 1986-tól 1988-ig a Hazafias Népfront Országos Tanácsánál a Nőpolitikai Tanács és a Családvédelmi Tanács titkára volt. 1989-től 1992-ig ügyvédként tevékenykedett.

1992-től 1994-ig a Miniszterelnöki Hivatalban a Miniszterelnöki Kabinetben látott el közszolgálati feladatot, majd 1994 és 1998 között ismét ügyvédi praxist folytatott. 1998 és 2002 között a Miniszterelnöki Hivatal, Gazdasági- és társadalompolitikai titkárság vezetője volt, ezt követően 2002 és 2004 között a Miniszterelnöki Hivatal titkárságvezetői tisztségét töltötte be.

2004 és 2010 között az Országgyűlés Hivatala szakmai főtanácsadója volt. 2010 és 2012 között a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkárának nevezték ki, ezután 2012 nyarától 2015 tavaszáig a Központi Statisztikai Hivatal jogi és gazdálkodási elnökhelyettese volt. 2015. április 1-jétől töltötte be az Igazságügyi Minisztérium, igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkári tisztségét. Vízkelety Mariannt Orbán Viktor javaslatára 2020. április 30-i hatállyal mentették fel az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkári posztjáról.

A Schadl-Völner-ügy kapcsán Völner Pál ügyvédje Papp Gábor tavaly októberben kérte Vízkelety Mariann tanúmeghallgatását. Papp azért sürgette a korábbi államtitkár meghallgatását „nehogy túl késő legyen” a betegséggel küzdő volt politikus kikérdezése. Papp szerint az ő tudása az ügyben kulcsfontosságú lett volna.

Az igazságügyi tárcánál a végrehajtói pályázatok értékelését és a döntés előkészítését az igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkárság Igazságügyi Felügyeleti Főosztály beosztottjai és vezetői végezték el. A Schadl-ügy vádirata szerint az Igazságügyi Felügyeleti Főosztály ellenőrzését követően, annak eredményétől függetlenül vagy több esetben annak befejezése előtt a főosztályvezető vagy a helyettese megkapta a Schadl György által összeállított listát az általa bírósági végrehajtónak kinevezni kért személyekről Völner Páltól. Ez alapján az előadó elkészítette a javaslatot Vízkelety Mariann számára, melyhez már a kinevezési iratokat is csatolták. A vád szerint Vízkelety tudott arról, hogy Völner határozta meg az adott helyekre végrehajtónak kinevezendő személyeket, ám ennek ellenére tanúként sem szerepelt az ügyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik