Belföld

Vádat emeltek egy, a szomszédait ásóval bántalmazó férfi ellen

Magyarország Ügyészsége
Magyarország Ügyészsége

A Bajai Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és könnyű testi sértés vétsége miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki a szomszédaival kialakult vitát úgy zárta le, hogy egy ásóval átment a szomszédos ingatlanra és ott azzal megütötte a két sértettet. A férfi nemcsak bántalmazta, hanem meg is lopta szomszédját, valamint eladta a tőle kölcsönvett elektronikai eszközöket is – közölték pénteken.

A vádirat szerint a Baja környéki településen élő férfi – az ügy vádlottja – 2023. február 18-án az esti órákban az utcán vitába keveredett a szomszédban lakó család több tagjával. Emiatt a feldühödött vádlott magához vett egy ásót és átment a család házához. Előbb betörte a bejárati ajtó ablaküvegét, majd újabb szóváltást követően az ásóval megütötte az apát és fiat, az ügy sértettjeit. A bántalmazás következtében mindkét sértett könnyű sérülést szenvedett, a fiú esetében azonban fennállt a súlyos sérülés kialakulásának veszélye.

Az elkövető további bűncselekményeket is elkövetett az idősebb sértett sérelmére, így 2023 januárjában kölcsönkérte a szomszéd hangfalkészletét és laptopját, majd az összesen 100 ezer forint értékű elektronikai eszközöket a sértett tudta és belegyezése nélkül eladta. 2023. február elején pedig bement a szomszédos ház udvarára és az ott található mellékhelyiségből 40 ezer forint értékben vitt magával különböző fa tüzelőanyagokat. A férfi nemcsak szomszédját, hanem más falubeli sértetteket is meglopott, tőlük ismeretlenül társaival hulladékvasakat, valamint egy hifi lejátszót vittek el.

A vádlottnak felelnie kell azért is, mert járművezetéstől eltiltás hatálya alatt vezette autóját Baján, illetve azért is, mert a lakóhelyén tartott kutatás során nála kábítószert találtak, illetve szervezetéből is kimutatták annak fogyasztását.

Az ügyészség a jelenleg letartóztatásban lévő férfit súlyos testi sértés bűntettének kísérletével, sikkasztás bűntettével, 3 rendbeli lopás vétségével, továbbá könnyű testi sértés, kábítószer birtoklásának és az eltiltás hatálya alatt elkövetett járművezetés vétségével vádolja és vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza.

A férfi bűnösségéről a Bajai Járásbíróság fog dönteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik