Belföld

Robbanás volt Alsózsolca közelében, nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók

Zsolcai Tények / Facebook
Zsolcai Tények / Facebook

Robbanás rázta meg a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Alsózsolcát csütörtök délután a boon.hu helyi hírportál szerint. A tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki a helyi ipari területhez, amely felett időközben hatalmas füstfelhő keletkezett.

Dojcsák Dávid, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a boon-nak azt mondta, tűz miatt riasztották a tűzoltókat, a mintegy ezer négyzetméteres csarnokban száz négyzetméteren égtek a lángok. Miskolcról három egység indult útnak, Tiszaújvárosból pedig egy vízszállító ment a helyszínre.

A portálnak egy helyi megszólaló azt mondta, délután 12.15 körül megszólaltak a tűzjelző szirénák, erre ő kiszaladt a házból, ekkor hallotta a robbanást és látta az egyre növekvő füstfelhőt. 10-15 percen belül már ott voltak az első tűzoltó egységek és megkezdték a lángok eloltását. Egyre több tűztoltó érkezett és hosszú ideig küzdöttek a lángok ellen. Személyi sérülésről nem érkeztek hírek.

A Katasztrófavédelem honlapján olvasható, hogy körülbelül száz négyzetmétert érintett a tűz, benne alumínium darálék, egy targonca, feldolgozó és kiszolgáló gépek égtek. A lángokat a miskolci és a tiszaújvárosi hivatásos tűzoltók fékezték meg és oltották el a vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett. Az egységek a gázüzemű targonca gáztartályát kihozták a csarnokból és visszahűtötték. A tűzben senki sem sérült meg, az esemény nem veszélyeztette a lakosságot. Megkeresésünkre Dojcsák Dávid vármegyei szóvivő közölte, a tűzeset körülményeit a katasztrófavédelem vizsgálja.

Pontosítás

Cikkünk első változatában, a Boon.hu cikke alapján azt írtuk, „a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a boon-nak azt mondta, tűz miatt riasztották a tűzoltókat a településhez tartozó kőzetgyapotgyárhoz”.

Ez az információ téves volt, a tűz nem az alsózsolcai kőzetgyapotgyárban történt, hanem annak a közelében. Az alsózsolcai kőzetgyapotgyárban sem robbanás nem történt, sem tűz nem ütött ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik