Belföld

A kormány szerint a magyar állam nem fizetett Porosenkónak semmit

Miguel A. Lopes / EPA / MTI
Miguel A. Lopes / EPA / MTI

A Porosenko által vezetett Európai Szolidaritási Párt december 21-én kiadott közleményéből, valamint a volt ukrán elnök vagyonnyilatkozatából is kiderül, hogy külföldi értékpapírokba és kötvényekbe, állampapírokba fektet független befektetési tanácsadók közreműködésével. Az említett összeg is állampapírból származik a vagyonnyilatkozata szerint. Intézményi Magyar Állampapírt bárki vásárolhat pénzintézeteken keresztül. (…) A magyar állam más jogcímen nem fizetett ki Porosenko részére semmit

– írta közleményében kedden a Kormányzati Tájékoztatási Központ, miután a Demokratikus Koalíció közölte: hűtlen kezelés és hivatali visszaélés bűncselekményi gyanúja miatt feljelentést tesznek a Porosenkónak juttatott magyar közpénzek miatt.

A DK az ukrán Korrupciómegelőzési Ügynökséget idézte, amely szerint a magyar kormány közel 350 millió forintnyi ukrán hrivnyát adhatott a hazaárulással és terrorista szervezetek támogatásával vádolt Petro Porosenko volt ukrán elnöknek.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ erre reagálva jelezte:

Sajnálatos, hogy a DK az ukrán titkosszolgálat által állított információkat mindenfajta kritika nélkül veszi át és terjeszti.

Egyúttal hozzátették, hogy „tekintve, hogy az ilyen tranzakciók banktitoknak minősülnek, a magyar kormánynak ezekre nincs rálátása”.

Petro Porosenko december elején Orbán Viktor miniszterelnökkel találkozott volna, ám külföldre utazását megakadályozta az Ukrán Biztonsági Szolgálat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik