Belföld

Falusi civil pénzekből cserél járművet Semjén Zsolt vadásztársasága

Koszticsák Szilárd (MTI)
Koszticsák Szilárd (MTI)

A tavalyi 4,8 milliárd forint után szerényebb, 3 milliárd forintos keretet osztottak szét 1405 nyertes között a Magyar Falu Program Falusi Civil Alap keretében – derül ki a Népszava összesítéséből. A támogatottak többsége idén is önkéntes tűzoltó egyesület, polgárőr vagy faluszépítő szervezet volt. A támogatott alapítványok 17 százaléka sporthoz köthető, főleg a labdarúgáshoz. A falusi civil pénzekre négy kategóriában nyújthattak be pályázatokat: ingatlanberuházásra és gépjárműbeszerzésre maximum 7 millió forintot lehetett nyerni. Eszközbeszerzésre, valamint programszervezésre legfeljebb 2 millió forintot kaphattak a sikeres pályázók.

A sikerrel pályázó vadásztársaságok aránya 4,6 százalék volt. Mint a lap írja, a nyertes vadásztársaságok között volt a Semjén Zsolt KDNP-s miniszterelnök-helyettes által elnökölt Gánti Vértes Vadásztársaság is: 7 millió forintot, tehát a lehető legmagasabb összeget nyerte idén. A Népszava kérdésére a miniszterelnökségi sajtóiroda azt írta, a vadásztársaság az elnyert összegből lecseréli régi, műszakilag hibás gépjárművét. Hozzátették, hogy a társaság már tavaly is pályázott, ugyanakkor forráshiány miatt akkor elutasították őket. Az újság összesítése szerint az alap pénzeiből 280 millió forint, a teljes összeg 9,4 százaléka került a Fidesz-KDNP politikusaihoz vagy hozzájuk közel álló személyekhez köthető szervezetekhez.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik