Belföld

Meg akartak szökni a gyermekotthonból, ezért nevelőjükre támadtak a fiatalok Kaposváron

Közleményt adott ki a Kaposvári Járási Ügyészség, melyben vázolja, hogy közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt azzal a fiatalkorú fiúval és lánnyal szemben, akik előbb meg akartak szökni a helyi gyermekotthonból, de végül az egyik nevelőre támadtak rá.

A vád szerint a tizenéves fiatalokat 2023 januárjában egy kaposvári gyermekotthonba szállították, miután a korábbi gondozási helyükről megszötek. Azonban a kaposvári állomásról is már másnap távozni szerettek volna. Amikor az egyik nevelő megakadályozta a szökésüket, a fiatal fiú szidalmazni kezdte a sértettet, majd társával együtt a nevelői szoba irányába futottak, ahová az ajtót berúgva behatoltak és kulcsokat vettek magukhoz. A sértett ezeket a kulcsokat később visszavette tőlük, a vádlottak azonban ekkor a nevelőjükre támadtak:

meglökték, megütötték, egy ivójoghurtot dobtak az irányába, majd megpróbálták betolni annak a szobának az ajtaját, ahová a sértett előlük menekült.

A rendőrök helyszínre érkezéséig végül a gyermekotthon más lakói siettek a nevelő segítségére, aki a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség a fiatalkorú fiúval szemben javítóintézeti nevelés elrendelését, míg – az időközben tizennyolcadik életévét betöltő – társával szemben felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy a próbaidő tartamára a lány pártfogó felügyelet alatt áll

Ajánlott videó

Olvasói sztorik