Belföld

444: Visszamenőleg kifizetik a gödi ellenzéki összefogást szétrobbantó egykori DK-s alpolgármestert

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

A 444 szúrta ki Vajda Viktóriának, a Momentum gödi képviselőjének posztját, amelyben azt írja, hogy egyedül a Momentum képviselői nyomtak nemet a legutóbbi gödi zárt képviselő-testületi ülésen, amelyen „a többi képviselő megszavazott 8,5 millió forintot az ex DK-s Lőrincz Lászlónak az »elmaradt« alpolgármesteri fizetésére, szabadságmegváltására és kamatokra. Arra az alpolgármesteri munkára, amit a 2020 júniusában történt leváltása óta nem végez. Tegyük tisztába, leváltása előtt sem dolgozott máson mint, hogy tönkretegye Gödöt, az összefogást és a momentumos polgármestert. Pusztító munkáját hálálja most meg a Fidesz ezzel a 8,5 millió forinttal.”

A 444 felidézi, hogy az ellenzék az idén májusban veszítette el Gödöt, amikor az időközi választáson a Fidesz által támogatott Kammerer Zoltán lett a település vezetője. Az előző polgármester, a momentumos Balogh Csaba azért mondott le az év elején, mert úgy látta, „a Fidesz és a velük kollaboráló helyiek” teljesen kiüresítették a hatáskörét. Balogh másfél évvel korábban került kisebbségbe a képviselő-testületben, miután az LMP-s Fülöp Zoltán és a DK-s Lőrincz László alpolgármesterek – egy másik DK-s és egy jobbikos képviselővel együtt – kiugrottak az összefogásból, majd a Fidesszel együtt nyirbálták meg a momentumos polgármester jogköreit. Balogh ezután saját hatáskörben leváltotta a Fidesszel összefogó alpolgármestereit – emlékeztet a portál.

Vajda Viktóriát a volt alpolgármester járandóságának visszamenőleges kifizetése annyira felháborította, hogy bejelentette:

A mai nappal minden, legszorosabban vett képviselői mandátumomon kívüli tisztségemről, tanácsnoki pozíciómról lemondok, ugyanis nem lehet legitimálni azt a rendszert, amiben nem a teljesítmény, a munka számít, hanem a város kifizetőhelyként való működtetése és a korrupció.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik